Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1952-1953, Szeged
1953. február 4., II. rendkívüli ülés
- 8 -Greguss professzor: Bodrogközy és Simoncsics tanársegédekre vonatkozó javaslatát elfogadja Koch professzornak. Matuszka József tanársegédet, aki a II.éves tanárjelöltek 2 csoportját készítette elő vizsgákra, jutalomra javasolja. Szalai István docens: Javaslatát Írásban benyújtotta,ahol Tihanyi Angélát javasolta jutalmazásra. Ha azonban összehasonlitja Tihanyi munkássá gát a más intézetek tanársegédeinek munkájával, akkor arra a megállapításra jut, hogy jutalmazása jelenleg - talán - nem indokolt. Számításba veendő, hogy mint gyógyszerész került az intézethez, nehézségekkel küzdött s hogy a hallgatókkal együtt kollokvált és fejlesztette magát, határozottan javára Írandó. Prinz professzor: A tanulmányi eredmények szépen mutatkoztak meg. A legszorgalmasabb és legeredményesebb munkát Ásmány Éva végezte, aki decemberben már kapott,jutalmat. Feladat szempontjából Pálmay Mátyás végezte a nehezebbet, Asmány Éva viszont szorgalmasabb. Pálmay adjuhktusnak előnye, hogy tapasztalata jóval nagyobb. Ha az előadási munkáját nézi intézetének, akkor még Éliás Rozáliát is javasolnia kell. Wagner professzor: Benedek Éva tanársegéd igen nagy érdeme, hogy az ő gyakori budapesti utazásaival egybeeső előadásokat minden esetben megtartotta. Konzultációs munkájánál meglepő eredményt tapasztalt. Javasolja, hogy az egyetemi tanárok munkáját fel kellene mérni abból a szempontból, ki végzett normáján felül több órát, mert emlékezete szerint a jutalmazási alap részben a minőségi, részben a mennyiségi munka jutalmazására nyújt lehetőséget. így a professzorok is megkaphatnák plusz munkájuk ellenértékét. Horváth János docens: Egyetért Koch professzor javaslatával, Pauncz Bczső dodems és Berencz Ferenc adjunktus magasabb jutalmazását illetően. Meg kell még említenie Gyudi Sándor nevét, akinek munkájával eleinte nem volt teljes mértékben megelégedve, de azóta határozott javulást lát s Gyüdi igyekszik hibáit kiküszöbölni. Szorgalmas munkát végzett a tanrend előkészítésénél, ezért jutalomra javasolja.Koch professzor: Fenntartja Mezősi József docens és Donáth Éva tanársegédre vonatkozó javaslatát. Grasselly Gyula adjunktus: A Pedagógus Szakszervezet részéről javasoltak sokban megegyeznek a Módszertani Bizottság által előterjesztettekkel. Pauncz docens: Az Egyetemi Pártbizottság véleménye - tekintve,hogy ugyanezen elvek szerint bírálta az oktatószemélyzetet - megegyezik a Módszertani Bizottság javaslatával. A tárgysorozat második pontjaként az 1953*évi költségvetési hitelek intézetenként i szétosztására került sor. A megosztást lásd 2.sz.mellékletben. 67. Több tárgy nem lévén, elnöklő Dékán az ülést bezárja.