Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1946. március 28. VII. rendes ülés
a Gazdasági Hivatal jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy az intézeteket munkaköpenyekkel ellássa. 208. Elnöklő Prodékán ismerteti Radó Felicia IV.éves vegyészhallgató kérelmét, Radó Felicia 1943-44•tanév II. félévében dr.Ferenczi István profeszszor ur "Történeti földtan" és "Általános földtan" c.előadásait hallgatta, a félév hirtelen történt lezárása folytán azonban nem kollokválhatott. Kéri*’' Kar engedélyét, hogy az emlitett tárgyakból azok jelenlegi megbízott előadójánál: dr.Miháltz István m.tanár, egyetemi adjunktus urnái kollokválhasson. 20 442/1945-46.mttk.sz. Dr.Eiesz Frigyes ny.r.tanár a hallgatóság leckemulasztásával kapcsolatban a következő bejelentést teszi: " Uékán Ur ! Mély tisztelettel bejelentem, hogv tegnapi LIEFERENClÁL- ÉS INTEGRÁLSZÁMÍTÁS c.előadásomnak második /12-1-ig tartott/ órájáról a hallgatóság nagyrésze távolmaradt, Csányi László és Wilheim György hallgatók állitása szerint azért, mert ugyanakkor dr.Eiss Árpád egyetemi ny.r.tanár ur KVALITATÍV KÉMIAI ANALÍZIS c. előadásán kellett megjelenniök. Kérdésemre Wilheim György előadta, hogy a KVALITATÍV KÉMIAI ANALÍZIS c.előadás a tanrendben kedd d.u.3-5-ig és péntek déli 12-1-ig volt ugyan hirdetve, de Kiss professzor ur az egyik ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN VEGYTAN c.előadásán kihirdette, hogy a KVALITATÍV KÉMIAI ANALÍZIS c.előadást kedden, szerdán és pénteken déli 12-1-ig fogja tartani. A hallgatóság bejelentésére, hogy ebben az időben matematikai előadásokat hallgatnak /kedden déli 12-1-ig dr.Rédei László egvetérni ny.r.tanár ur ANALITIKUS GEOMETRIA c.előadását, szerdán déli 12-1-ig pedig az én LIFFERENCIÁLÉS INTEGRÁLSZÁMÍTÁS c.előadásomat/. Wilhelm György állitása szerint Kiss professzor ur "valami olyasmit válaszolt, hogy akkor ebben a félévben ne hallgassák ezeket a matematikai előadásokat ." Mély tisztelettel kérem ennek a kérdésnek kivizsgálását annál is in-. kább, mert a háromórás előadásom egyik órájáról való elmaradás a megértést lehetetlenné teszi, ennélfogva kénytelen