Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1946. március 28. VII. rendes ülés
70S leszek ellenőrizni, rendszeresen látogatják-e a beiratkozott hallgatók előadásaimat s azoktól, akik akár ütközés cimén elmaradnak az előadások egy részéről, kénytelen leszek az előadások félévvégi leckekönyvi láttamozását megtagadni még akkor is, ha ez a hallgatóság nagy részét érinti. Békán urnák mély tisztelettel Dr.Riesz Frigyes egyetemi ny.r.tanár." Ezzel kapcsolatban dr.Greguss Pál ny.r.tanár jelenti, hogy az <5 előadásai is ütköznek a vegytani gyakorlatokkal, amely ütközés ugyancsak a vegytani gyakorlatok időpontjának későbbi megállapitása által jött létre. Több hozzászólás után Kar úgy határoz, hogy minden utólagos tanrendváltozás Dékáni Hivatalnak bejelentendő, s a változtatás csak jóváhagyás után léphessen életbe. 210. 400/1945-46.mttk.sz. Dr.Széli Kálmán ny.r.tanár édesapja halálával kapssolatban, hagyatékrendezés agyéban szabadság engedélyezése iránt újabb kérvényt nyújt be a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úrhoz. Kar a kérelmet pártolólag terjeszti fel a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úrhoz. Ezzel kapcsolatban Prodékán dr. Széli Kálmán ny.r.tanárnak atyja halála fölött Kar nevében részvétét fejezi ki. Tudomásul szolgál. 211. 454/1945-46.mttk.sz. . Elnöklő Prodékán bemutatja a hallgatók laboratóriumi dij mérséklése iránt benyújtott kérelmeit. Kar a kérelmeket javaslattétel végett kiadja az érdekelt dr.Kiss Árpád és dr.Bruckner Győző ny.r.tanároknak. 212. 429/1945-46.mttk.sz. Elnöklő Prodékán jelenti, hogy a 80.939/1945.VI.sz.VEM.rendelet a Németországba az 1944-45.tanév folyamán kitelepített egyetemi hallgatók félévének beszámitásával kacsolatban elrendelte tanévpótló tanfolyamok szervezését. Kar hirdetményben szólította fel hallgatóságunkat a jelentkezésre. A kitűzött határidőig senki sem jelentkezett tanfolyamra. Kar jelenti Tanácsnak, hogy Karunk hallgatói közül senki sem jelentkezett tanfolyamra. 11