Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1959-1960, Szeged

1959. 10. 29. 1. rendkívüli kari ülés

-lo­fükön vesznek nyelvórákat, ami nagyon tiszteletreméltó dolog, e el kellene érni az egyetem részéről, hogy ez ne okozzon ne­kik külön anyagi megterhelést. Dékán összefoglalja a vita anyagát, s megállapítja, hogy az i­­gen gazdag volt. A munkaterv általában elismerő bírálatot kapott. Az észrevételek zöme olyan jellegű volt, hogy még egyéb pontokat is vegyünk felt vagy emeljünk ki a munkatervien. Azonban a mun­katervien már így is igen sok kérdés szerepel. Voltak olyan szem­£ ontok is, hogy vegyünk el a munkatervből /tankönyv, jegyzetel­­átás, levelező hallgatókkal való foglalkozás/. Ezek felvételé­nek is megvolt az oka. A tankönyv és jegyzetellátás kérdésében elismerést is nyert, hogy sokszor mégis jó, ha a kari ülésen is megnézzük ezt a pontot. Ez rendkivül fontos kérdés a levelező hallgatók szempontjából. Kiegészítést nyert a munkaterv aboan a vonatkozásban, hogy a jo­?i elet gyakorlatának szolgálatát kidomborítsuk. A tudományos ejezetnex az elején veszünk fel egy ilyen átfogó jellegű pon­tot, amely kiemelne egy-két konkrét témát is, mint pl. az állami és társadalmi szervek együttműködése, a mezőgazdasági termelő­­szövetkezetek fejlesztése stb. Némileg már konkretizáltnak tartja a "gyakorlati órák helyes ki­használása" kitételben a gyakorlati emberek /ügyészek, birák/ bevonását. Elhangzott az a kérdés, hogy az elméleti és gyakorlati oktatás egységéről szóló ankétot a legközelebbi kari ülés időpontjára tegyük és ne két ankétot rendezzünk. Miután a Kar tagjai ezt igy“ kívánják, Bolya elvtárssal ilyen értelemben fogja megbeszél­ni' a kérdést. Tehát az ankét megtartásának időpontja november 19-e lenne. Tézisek kiküldésén túlmenően annak sincs akadálya, hogy a teljes szöveget kiadjuk a résztvevőknek, felmerült az a kívánság is, hogy a Karnak a kodifikációs munkákban való közre­működésére utaljunk a munkatervben. Ez helyeselhető. A kölcsönös óralátogatások tekintetében kétféle nézet merült fel. A marxizmus vonatkozásában megállapítást nyert, hogy szükségesek. A szaktanszékekre nézve ellenkező vélemények hangzottak el. Min­denesetre bizonyos keretben és módon azért ezt meg kellene ol­danunk, a felvetett szempontok figyelembevételével. Véleménye szerint mindenesetre hasznos volnat ha egy-egy oktató alkalmilag részt venne a másik oktató előadásán /pl. bizonyos módszerek meg­figyelése céljából/. Bírósági kollégiumi ülések látogatása valóban kívánatos lenne. Az ötéves képzés tapasztalatainak kiértékelésére irányuló javaslat szintén helyes. áh oktatók nyelvtanulásának kérdéséhez megjegyzi, hogy "A tudo­mányos fejlesztési terv" című pontnál gondolt erre. Igen értékes javaslatok hangzottak el ebben a kérdésben. Az ösztöndíjakkal kapcsolatban megkegyzi, hogy ez most már rendezett kérdés: bizo­nyos alapnyelvtudást kell igazolni a külföldi ösztöndíj elnyeré­séhez. A kapcsolatok helyes realizálása érdekében újból érintkezésbe lépünk a Jogász Szövetséggel és módozatokat keresünk arra vonat­kozólag, hogy milyen elmeletí kérdésekben adjunk segítséget.

Next

/
Thumbnails
Contents