Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged
1953. 12. 04. 3. rendes kari ülés
Halász Aladár a jegyzetek kérdésével kapcsolatban megjegyzi, pl. a romai ocgl“jegyzetet a hallgatók 4 héttel később kapták meg, mint a pestiek, ezért szükséges azt is megvizsgálni, nem-e a leszállítást végzők hanyag munkája miatt késnek a jegyzetek. Felháborodással emliti meg, hogy a kar helyiségeinek legnagyobb része úgy van megvilágítva, hogy az szemetrontó és megerőltető, ami súlyos zavarokat idézhet elő később az illető látásában. Kéri a dékánt, járjon közben ebben az irányban a terv- és pénzügyi osztályon, hogy a kar helyiségei megfelelő világitásuak legyenek. Martonyi János megjegyzi az épület világításának megjavítása érdekébeh nemcsak a vi liny égők kicserélése, hanem ajlámpazsinorok meghosszabbítása is ezzel párhuzamosan szükséges. Elnök szerint az igazolatlan hiányzások száma az utóbbi időben erősen lecsökkent, s véleménye szerint az év elején mutatkozó nagyobbarányu hiányzás azzal volt összefüggésben, hogy a hallgatók a ny£ri katonai gyakorlat ’befejezése után azonnal megkezdték az egyetemi munkát s igy nem volt alkalmuk otthon felkészülniük a tanévre. A fegyelmi. Ítéleteket a jövőben mindig nyilvánosan .hirdetik ki, ami • remélhetőleg nagyobb eredménnyel fog járni. A vizsgák-előkészítésével kapcsolatban elnök a következő határozatot mondja ki: 1. A T.O.december 5—-re készítsen kimutatást az eddig meg nem jelent jegyzetekről, azoknak leszállítása tárgyában a szükséges lépéseket tegye meg. 2. A Kar a vizsgáicoszak tartamára a tantermeket és a Dugonics-téri épület két gyakorlati helyiségét a hallgatók rendelkezésére bocsátja. 3. A T.O. december 5-én hozza nyilvánosságra a félévi vizsgabeosztást. 4. Felhívja a terv- és pénzügyi osztályt, hogy december hó 15-ig részint a villanyégők kicserélésével, részint a világítótestek huzaljainak meghosszabbításéval javítsa meg az épület világítását. Több tárgy nem lévén elnök az ülést bezárja. 'fhhcCr /Bónis György/ egy.tanár /Schultheis? AmiV^ egy. tanar. ^