Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged
1953. 12. 04. 3. rendes kari ülés
Perbiró Jdzse^' tanszékvezető jelentése. Az egyetemi jó tanulmányi munka egyik alapvető feltétele a hallgatóság rendezett szociális helyzete. Ez felszabadítja a hallgatd minden erejét az ezidőszerinti feladataival kapcsolatos legfőbb cél elérésére: az eredményes tanulmányi munka végzésére. Hallgatóságunknak az ehhez szükséges megfelelő anyagi források vagy a szülői házból adottak, vagy ezeket állami segitség egésziti ki, illetőleg teljesen az állam anyagi segítségén alapulnak. Hallgatóink zöme - munkás és dolgozóparaszt származású lévén - elsősorban az állam anyagi segítségére támaszkodik. Az állam által a megfelelő anyagi forrásokkal nem rendelkező hallgatóknak nyújtott támogatásnak olyan mérvűnek kell lennie, hogy ahallgató anyagi gondoktól "mentes tanulmányi munkáját előmozdítsa, A hallgatók szociális helyzete vizsgálatának szükségképpen ki kell terjeszkednie: a/ a .diákotthonok állapotára, b/ a-diáké leime aás kérdéseire, c/ az ösztöndíjrendszerre, d/ a hallgatók kulturális igényeira és végül e/ egészségügyi ellátottságára, mint a szociális helyzetet összefoglalóan meghatározó olyan tényezőkre, amelyek világosan szemléltetik a; jeleni, gi állapotot s alapot nyújtanak következések levonására, a hiányosságok mikénti leküzdésére, s a hallgatók szociális helyzetének általános megjavítására. Vízs gálati anyagunkat a diákotthonok es menzák személyes meglátogatása, mintegy 15o nő és férfi hallgatóval történt beszélgetés során szerzett személyes tapasztalatokra építettük fel. Munkánkhoz értékes segítséget kaptunk Mez'si József docenstől, a természettudományi kar dékánhelyettesétől, Karácsonyi Béla karközi bizottsági tagtól és a tudománykarok tanulmányi osztályainak vezetőitől,akik tapasztalataikat velem közöltők Személyes tárgyalásokat folytattam továbbá a Délmagyarországi Üzemélexmezési Vállalat igazgatójával, a diáké lelnezést a vállalat részéről irányitó Apró elvtárssal és az étkeztetési állomások dolgozóival is. Menetközben, a sürgős segítés érdekében, operatív módon avatkoztam be egyfelől az élelmezés megjavításának munkájába, másfelől a diákotthonok eszközhiánya inak gyorsított módon, rö’\i utón való megszüntetésébe. A diákotthonokkal kapcsolatos hiáig, jsu'gok megszüntetését He rezeg Ferenc gazdasági rektorhelyettes tilos gyors és határ zott beavatkozással segítette elő és igy az ő tevékenysége egyik fontos biztosítéka annak, h gy diákotthona ink tárgyi nehézségei a rendelkezésre álló pénzügyi keretben a lehető legrövidebb időn belül megoldáshoz jussanak, Jelentésem szerkezetét "a már vázolt sorrendben épiten fel. I. _ .... , . „ . A ..áiákc tthomk^állapotának__értékelés_e. Az elmúlt években az egyetemi tanács elé terjeszteti 'j’eientesenmeJL ellentétben most nem terek ki a részletkérdések ismertetésére, mert ezek olyan tárgyi hiányosságokra mutatnak rá, amelyeket az egyetem gazdasági raktárhelye ttesável - külön jegyzéke-1 foglalva - már személyesen közöltem s amelyek pótlása vagy nyomban megtörtént, vagy beütemezett