Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged

1951. 12. 05. 3. rendes kari ülés

- Io -C./ hogy a tanulmányi fegyelem rendbontást nem tűr, s a fegyelemtörukkel üzemben a fegyelmi hatóságok Írnak .1. • fegyelmi határosa ugyanis els^ sorban a hallgatok fe; yelemre nevelését kell h g szolgálják. i>*/ tanulás folyamaots ságánafc egyik előfeltételé a helyes jegyzetélés, de ennek jelentőségét főleg ^ as I.éves hallgatók alig ismerik, inceenek ssíiksé­­gességérpl meggyőződve, s ismeretlenek előttük a jegyzetelés helyes módszeri is. ^ helyes jegyzetelésre való oktatás tehát elengedhetetlen követelmény karónkon is. Ennek megvalósítása céljából a követkéz két je vas­lom: Még a f. hó fo: n as egyik -.óven előa/.ó professzor tartson a saját tárgyából sorra kerülő témák egyikéről u.n. 'ria aelőaaáat", amelyről tanszék mellett dől ozo segédszemélyzeti tag valamint a hallgatóság is jegyzetet készítsen és ezt követően egy gyakorlati órán atansegéd­­személyzeti tag és a hallgató jegyzeteit öezahasonlitandók és az eltérések értékelendők. Az ezt követő gyakorlati órán az érdekelt tanszék megbeszéli a hallgatókkal az előadás és a ©intajeg zet összefüggéseinek kérdéseit, :zt követőleg a tansegédszerélyzet egyik tagja tartson az I.éves hallgatók részére előadást a Jegyzetelés fontosság'na! inaokalrok / * súlyponti kérdésekot a jegyzet­­világit ja meg* a professzor a nyomtatott jegyzet anyagától eltérő témákkal i fo lolkozhut, a a jegyzet átolvasna már biztositja az anyag gerincének ismeretét, s megkönnyíti a tanulást stb./ s a jegyzetelés helyes módszeréről* - rről az előad.-' sról a hallgatok jegyzeteket készítsenek s utánna nyilvánosaim értékeljék az egye kijelölt hallgatók je ynetelnek jó oldal it és hibáit. - he »kívül a tanszékek havonta tartsanak minden hó utolsó napjáig jegyzet vizsgalatot nyilván e • lés mellett a gyakorlati órák alkalmával. c./ • aolgonatirásokról gyakoriak az elmaradások. Ennek neys. It tetése érdekében javasló , hogy a tanszékek vezessék be azt az eljárást, hogy amennyiben val-melyik h i Igató a dolgozatíráson nemvesz részt, távolmaradt, úgy mintha elégtelen érdemjegyet.nyert volna, a ez aló- csak regfelelő igazolással exkulpóifcatja se- ' L, amikor is a tanszék pótlólag dől bírásra fogja bocsátani, - Kern javaslom azonban a vilié©dolgozatnak az órák végére tételé:, mert ekkor a hallgatóság már fáradt, s a dől ozat rém a óh • ac-l ez épet hall e.fóoá; túrásáról. Végül , ár tes-.i professzorral együtt magam is javaslom, hogy a hallgató.iá; neszére - ht lehetséges - naponta 3-4 órá , de tanul, án.yi és társadalmi munkától mentes öss efüggő szabacioő biztosíttassák az egyéni tanulás céljára, lnnék v roh jtásn ás biztozjg'á.s;..- a * .-re és a i .5. r-­­ve .erre vár együttesen. Meggyőzte.ésern, hogy a fenti javaslatok vitozatlan, vagy módosító'; formában, de lényegében való elfogadása helyes­sebben végrehajtása jelentős mértékben előfogja mozdítani szocialin a j: gászképzésünk eredményessé, ét. z ankéten elhangzót javaslatok u.i. - a elyekre exjót javaslataimat építettem, - lényegében a zovjeturJLÓ élenjáró oktató műnk'jónak tanulásait tartották szem előtt, ami önmagában biztosítéka annak, hogy e tanulságok hazai talajon való érvényesítése az egyetemi munka nívójának emelkedését fogja - - a után vonni, it a villámdolgozatnak az óra elején való megtart fr tartja elvénafosnak. 'Elnök felkéri br.Bónis yörgyöt az előadó által javasolt 1.évén tártandó mintaeluadás megtartására, melynek colja a helyes jegyzetelés módszereinek elaajátitdaa..-2 előadó által javasoljt helyes jegyzetelés kérdéséről7 szóló előadás megtartásával a kar hr.dzentpdferi látván tar: rse ;é eb bizza meg. A kar a mintealőuás megtartását tudom ;.:ul veszi.

Next

/
Thumbnails
Contents