Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged
1951. 12. 05. 3. rendes kari ülés
7 71 Al ülés előtt kiadattál ők a dolgosat tézisei* s esetleg megjelölendő a felhasznált szakirodalom, ho y as lés résztvevői' Bz m i n ári amokr ól lehetőig jegyzőkönyv készüljön - itt elsősorban a kész dolgosat elő a ■ v-'rs rer.dcsett ül sre" gondolt az előadó - ezzel u«i. a vita rögzítődik, s egyben a ezeainariosi ülés Un1.epéi. eszöge «elkedik* á nagy érdeklődéssel hallgatott elaborátum felolvasása után '.árts: . profess, or or telke nett szólás tu Elő sidáaánnk ezc.etén mid járt rámutatott arra, hogy a folyamatos tanulás feltételeinek leg iesszebbr enő bitoeitáoa «ellett 9B tesz az e . -otérni* tonszemélyzet- munkássága megfelelőé) eredményes, ha a hallgatók középiskolájául szerzett előképset'sőre - továbbra le olyan hiányos marad» Kiint az eddig észlelhető volt, főleg a szakérettségisek • - z egyetemre kerülő hallgs igen jelentős -ban vannak olyanok, akik a magyar helyesli*, o c^atélyolval .nincsenek tökéletesen tisztában, nem is beszélve az fcséfűkben, ideológiai képzettségié fcerá és rauikőíi -segíteni kell* lányok tekintetében nagy felelősség terheli egyrészt a középiskolák t ansseriélyzeté t, másrészt pe ig az egyetemei felvételi bizottságokat* Javasolja e Irt, ho középiskolák III* évfolyamon ind Íjon .ve.;; tár a pály&vőlasztáei felvilágosító munka, hogy a hallgatók érdeklődésüknek megfelelő karokra kerülhessenet, mi; a ezakárettségi-ta folyamok tanulmányi, oktatóm unic íjának ellenőrzését az egye te;- ékről delegált bi .of - / ságok lássák el az egye tömi oktatás ere«ér.yeaségé ne £ e :i o i é se céljából, ovj'.'/itandó ezenkívül az egyetemi felvételi bice . - ságok munkája, amennyiben ezek a jövőben alaposan vizsgálják meg a fölvételre jelentkezők előkőpzet «égét, 3 csak a; cv Íven ez megfelelően* bizonyai, döntsenek kedvezően - természetesen a politikai saeepo? oí fi gyei e bevétele aellett - a jelöl; felvételéről. á folyása to. .lás biztosításának elemi feltétele a. tanulmányi rend és fegyelem megszilárdítása* a elsősorban a tanulmányi Osztályok felár-.;ta, de komoly teendők hárulnak itt a profess.-,orátusra éa ' v.seg?:• <szecélyzetre is. >écésel:, távolmaradás k pontosan u.> ilvfatertandók, s az ellenőrzés nemcsak az elő a ások, ....i in terjedjen ki. Igen föntöz j felelőaségrevonás rögtönös vonás eredményinek nyilvánosságra hozatala. - r jeelaborátumn hivatkozott az előadások érdeklődést - éhes :to szerepére, mint ami biztosítja a hallgató' egyéni tanulásának ye.; . sok ilyen t érméssé te a folyamatos tanulás bi tosixáaáruk is egyik feltétele, zért igen .ontos az előadás; o* . orirboljt, egyrészt a társtanszékek, másrészt pedig a hall .lóság részéről is, éspedig ez utóbbi oly forr • bu.u, hogy a prof e -z or .-'.kér tansegéd személy se te utján, akár peől közvetlenül érdeklődjék a hallgatóságtól, hogy az milyen kiván-ilca-ikűt t v.;. u ..t a jobb tanulás érdeké bér előad áss .1 sze. ben, s a; ennyiben e .kiyénvlmaJcat maga is hely esnek, inuolinak t-- lálj#, úgy előad- saiban ezekhez tarts Picigát. tműiés fply átosságéhak egyik döntő biznosiuéka a hallgatók jegyzetelése, a u jegyzet ellenőrzés* Igen gyricron jelentkező Ml v.yotn ág azonbnn, főként .z l.éves halig..;tóságról, hogy tulajé ónképpen sem a jegyze telés indokoltságával, sem" a helyes jegyzetelés mó(szerievei nincsenek tisz áb&n. £ Javasolja ezért, hogy a jegyzeteket nyilvánosan bírálják meg a tanszékek, másrészt pedig ásaertessék a jegyzetelés helyes módszereit, különösen az l.éven.