Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged
1952. 07. 02. 6. kibővített rendkívüli kari ülés
A másik azí a tanszék hogyan tudja megszervezni ezt a vizsgaelőkészitést, hogyan tudja megfogni és arra behozni a hallgatókat. Itt egyáltalán nem kötélre gondolok. AZ előbbi tekintetében elmondhatjuk, hogy a tanszékek nagyrészének, a Pártszervezetnek, DISZ szervezetnek a segítségével minden lehetőt megtettünk, funkcionáriusaink - itt ismét ezt említem - maguk jártak elől jó példával s a Párt és DISZ szervezet agitációs munkáját a vizsgákkal kapcsolatban súllyal erre irányította. Ezen a téren a tanszékekről is jó kezdeményezésekről értesültünk. Pl. az alkotmányjogi tanszéken Szentpéteri István tanársegéd elvtárs a vizsgák elején kimutatta, hogy hányán javítottak és hányán rontottak azok, akik résztvettek a tanszék vizsgaelőkészitő konzultációin és hányán azok, akik távolmaradtak ezekről. A számitás eredménye fényesen igazolta a konzultációk fontosságát s ezeket az adatokat jól felhasználta a tanszék az agitációban, természetesen vigyázva arra, hogy ne adjon alapot az ellenségnek. Kern mondhatjuk azonban azt, hogy e téren kifejtett sokoldalú munka mindenütt eredményes lett volna, vannak még hallgatóink, akik a konzultációt időveszteségnek tekintik és nem tudtuk eddig meggyőzni őket álláspontjuk helytelenségéről. Pl. Koller Lajos I.éves szakérettségis. A másik oldala ennek a kérdésnek, ami összefügg az előbbivel, hogy a tanszék a konzultáció alkalmával tudja-e nyújtani munkájának maximumát, olyan-e a konzultáció, amely feltétlenül minden homályos kérdést felvet és tisztáz, olyan-e a konzultáció, hogy a hallgató azt érzi: érdemes volt eljönni, mart sokat tanultam.Ebben az esetben a hallgató újra elmegy a konzultációra és társait is elhivja. Végeredményként azt hiszem minden túlzás nélkül megállapíthat jük, hogy a szorosabb értelemben vett vizsgaelőkészitő munka általában kielégítően folyt és tanszékeink jó munkája is tükröződik a vizsgák eredményeiben. 3./ Nézzük meg most a vizsgák számadatait, melyek lényegében az egész Kar félévi munkájának gyümölcsei. Évfolvam: Évfolyamátlag: munkás b b ő 1 paraszt szakérettségis I. 3.75 hall 3.57 g a t ó k 3.54 átlagai : 3.37 XI • 4.21 4.28 4.43 — III. 4.40 4.12 4.63-IV.jogi szak 4.40 5.00 4.59-IV.államig.szak. 4.49 4.35 4.52 — Kari átlag 4.25 4.26 4.34 3.37 összes leteendő vizsgák száma letett vizsgák száma elégtelen vizsgák száma meg nem jelent vizsgák száma 1578, ami 95.87 $ 42, ami 2.66 68, ami 4.13 Ía Itt emlitem meg, hogy mig az átlageredményekben a "mezei" hallgatók átlagai nincsenek benne, addig az utóbbi számadatokban ezek is benn foglaltatnak.