Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged

1949. 02. 22. 15. rendkívüli kari ülés

9o-92.1./; de minthogy ez a munka csak Berend könyvével egyidejűleg jelent meg, figyelmen kívül hagyása nem vethető Berend azé mére és a kérdésre csupán azért tértem ki, hogy*rámutassak azoknak a tévedéseknek az alapfogalmak bizonyos tisztázatlanságában rejlő, belső okára, amelyek Berendnek a büntetés céljára és a visszaható erő magyarázatára vonatkozó felfogásában mutatkoznak* 2./ Berend György munkájának jogtörténeti tartalmú fejezeteire vonatkozólag a részletes méltatást és kritikát mellőzöm, minthogy ebben a tekintetben nálam illetékesebb és szakavatottabb bíráló nyilatkozik. Mindenesetre rendkívül méltánylandónak tartom azt az erőfeszítést, amelyet Berend György kifej - tett akkor, amikor a népbiráskodás fogalmát az u.n. forradalmi ítélkezésen mess© tűimenŐen kiterjesztve és e meghatározás alá vonva az u.n. laikus bíráskodás valamennyi formáját, ezek fejlődésmenetét mind külföldi, mind hazai vonatkozásban aprólékos vizsgálat alá vette. A laikusok által, vagy laikusok közreműködésével; végzett bíráskodás külföldi történetének áttekintését egészen a legújabb időkig vezeti és Így könyve - különöas n az esküdtbiráskodás szabályai tekintetében - a fennálló tételes jogok igen hasznos összehasonlítására is módot ad* Meg kell azonban említenem, hogy a Berend György által nagy szorgalommal és dicséretes törekvés sei^összehordott anyagtömeg gazdagsága oda vezetett, hogy a szerző az áttekintést kissé elvesztette fölötte; ennek tudhatók be bizonyos rendszerbeli hibák, Így pl. az, hogy a magyar bíráskodás kezdeteiről szóló fejtegetések folytonosságát hosszabb, európai vonatkozású rész szakítja meg/96-97 1./, a kérdéskomplexumba, amúgyis némileg erőltetetten belevont pe&amentl bíráskodás tárgyalásánál pedig egészen összekeveredik a külföldi és a magyar anyag, holott a történeti rész általános magolása ezek teljes kettéválasztását követelné meg. Ennél lényegesebb észrevételem az, hogy a forrásmunkákat túlságos bizalommal és kevés önállósággal követi; ez megmutatkozik pl. a Szov jetunió bíráskodásának ismertetésénél / 72-77.1./, amelynek során szinte teljesen Szészy Istvánnak ** A Szovjetunió magánjogának alapelvei” oimü munkájában / Kolozsvár, 1945/ foglalt idevágó fejtegetések nyomán halad, elmulasztva azt, hogy ennek a

Ikiváló^ de közvetlenül a felszabadulás után megjelent volta miatt természetszerűleg nem teljes forrásanyagra támaszkodó munkának kisebb hézagait a Berend könyvének közzététele előtt megjelent más müvekre / Így pl. Poljánszkij-nak " Igazságszolgáltatás a Szovjetunióban^1 cimü munkájára / támaszkodva, kitöltse.

A magam részéről e történeti részek megítélésénél v források értékelésének és technikai felhasználásának szempontjain tulmenőleg a leglényegesebbnek azt tartom, hogy mivel járul hozzá a népbiráskodás fogalmának tudományos tisztázásához és a jogászi olvasóközönségek erről való tájékoztatásához.Berend a fogalmat lényegében helyesen körvonalazza akkor, amikor rSpbiráskodásnak olyan bíróság által történő igazságszolgáltatást minősít, amelyben az eljáró birók valamennyien vagy túlnyomó részben nem tartoznak birói státusba és Ítélkezéssel nem foglalkoznak hivatásszerűen. Nézetem szerint ezt a definíciót bízvást ki lehetne egészíteni a népblrák válásztottságának kritériumával, mert elengedhetetlen követelmény az, hogy a nép biráit valóban a nép tömegei, vagy legalább az erre hivatott képviseleti szervei delegálják, Äzt ugyan helyeslem, hogy Berend fi szakképzettség hiányát kihagyja a népbiráskodás ismérvei közül; e szempont teljes mellőzese helyett azonban találóbb lett