Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged
1946. 11. 20. 3. rendes ülés
helyett, do legalább Is azok mellett itt Bzivesen láttunk volna több számot* Igaz, hogy a kataszteri nyilvántartás - kivált Erdélyben - elszomorító állapotban van és Így az újabb mivelési ágbeli megoszlás - adatokat nem produkálhatta, de annak már non állott volna semmi az útjában, hogy legalább az amúgy is nagyon elavult 1911-eß állatlétszán adatokat községenként és kistájankirit ki ne mutassa. Kapcsolatban a talaj művelési ágbeli tagozódásával, talán a felszinnagassági viszonyokkal é*s minden esetre a községek nemzetiségi jellege szerint kombinálva* Lóhiányról beszel és a bivalyok számát sokalja, c.j sehol nem bizonyát szánokkal, holott a tájhatás egyik megnyilvánulás-formája éppen az állalétszán pontos közlése utj én ellenőrizhető. A félreeső fekvést és á közlekedési nehézségeket szemléltető részben jó példaként hozza fel Szék község esetét, szinte elrettentő példájaként annak, hogy a legizmosabb magyar erőpontot miképpen hanyagolj ta el a magyar kormányzat és közigazgatás, A gazdasági lehetőségek, a várható beavatkozás sok mindenre gondoló felsorolása fejezi be ezt a statisztikailag legkovésbbé sikerült fejezetet, ^ A műveltségi állapotok sivárságát a papiros- és árnyékcivilizációt, illetve kultúrát rajzolja meg néhány találó példával a következő fejezet* A viszonylag kevés igazán zökkenőmentes időszak a háborított múlt során kellően ki nem alnkuló hagyományok hiánya, a különben sem nagyon vitálitásos népművészeti és kulturális jellegzetességek elkeveredése, a népfaji vegyülés által okozott nyelvi romlások, a nem megfelelő és a tájra erőltetett, de nem abból kinövő iskolatípusok és általában az egész közoktatásügy merevsége,,az individualizál ás hiánya; egyenként és összhatásukban azok a tényezők, amelyeknek gondos konstatálása az cberszenü tájvizsgáló buzgalmát dicséri. Egészen igaza van szerzőnek abban* hogy az Írni és olvasni tudók arányazárnának 24,3#-ról 60,8#ra való felemelkedése /50 év alatt/ önmagában nem jelent sokat, Sanos, a községi adatfeldolgozás mai rendszere nem engedi meg az általános műveltségi színvonal megállapításának azon módját, amely sokkal tisztábban tárná fel a közműveltség állapotát azon átértékelés segítségével, amellyel e sorok Írója törvényhatósági viszonylatban dolgozott,Feltehető, hogy szerző, aki a. legfáradtsdgosabb feladatok előtt sem hanyatlik el, aki többi cikkében, de a. csatoltak közül mindenek' 23,