Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

1946. 07. 10. 7. rendes kari ülés

dományi kar dékánjának megbízásából. Kihallgatta Lengyel Jakab altisztet,a­­ki előadta, hogy kb. 5 kg-nyi jégecetet vitt el dr.Kotsis J.Endre utasításá­ra ennek intézeten kivüll magánlakására.A hozzáintézett kérdésre Lengyel Ja£ kab azt válaszolta, hogy Kotsis nem beszélt arról, hogy a jégecet az ő tu­lajdona. Kisebb mennyiségű gyógyszert Lengyel Jakab vitt be az intézetbe és azt is látta, hogy fuvaros szállított be ládákat Kotsis intézeti lakására, de nem tudja,mi volt bennük. "ílelem is lehetett bennük.1' Gera János altiszt ez alkalommal azt mondotta el, hogy tudomása szerint 17-18 liter alkohol volt a kiürités előtt az intézetben s ebből 5 liter állott as a II.emeleti előkészítő helyiségek asztalszekrényében,melyet Kotsis levitt á lakására.Azt nem tudja, hogy ki használt az intézetben alkoholt és milyen célra. E kihall­gatás időpontjában Gera János tudomása szerint már semmi alkohol nem volt az intézetben. Az a jégecet,amit dr.Kotsis J.Endre az intézeti anyagraktárából lakására küldött,Gera János tudomása 3zerint intézeti tulajdon volt és Len­gyel Jakab altiszt vitte ki az intézetből,kJ.jelentve azt,hogy Kotsis utasí­tására viszi.Arról nem beszélt Kotsis,hogy a jégecet az ő tulajdona. Arra a kérdésre, igaz-e,hogy Gera János felesége dr.Kotsis J.Endre tulajdonát tevő vegyszereket vitt be az intézetbe, Gera János azt adta elő, hogy csak ládá­kat látott, melyeknek tartalmát nem ismerte.Eerényi Károly gyakornok ez al­kalommal végbement kihallgatásokon annyiban tett jelentős vallomást, hogy dr. Kotsis J.Endre két láda gyógyszert vitetett be az intézetbe a gyógyszertárá­ból. Csetneky Erszébet g akornok előadásából annak a résznek van jelentősége, hogy a Kotsis J.Endre részére az anyagraktárból kiadott 5 kg-og felbontatlan üvegben levő jégeaet az intézet tulajdona volt és Kotsis ns m mondta azt a saját tulajdonának.Az alkoholkészletről dr.Kovács Endre tanársegéd tesz lé­nyeges vallomást. E szerint az 1944. évi szeptember hó 1-e előtt beszerzett készletből október első napjaiban még kb. 18 liter meg volt, a kihallgatás idejében -1945.julius 12-én- már csak 4,l/2 liter volt. A dr. Kotsis J.Endre intézeti működésére vonatkozó,terhelőnek mutatkozó ténybeli adatok ismertetése után abban a kérdésben kell állást foglalni,nyúj­tanak* az Ismertetett adatok gyanuokot arra, hogy ár. Kotsis J.End­re abban az időben, amikor 1944. év őszén és az ezt követő hónapokban az ak­kori rektorhelyettes intézkedése alapján az igazgatóhelyettesi tennivalókat végezte egyetemünkön az Általános és Szervetlen Vegytani Intézetben, olyan cselekményeket követett el,amelyek büntetőjogi felelősségrevonás alapjául szolgálhatnak. Ebben a tekintetben -mint már szó volt róla- két tényállásnak van ^elentősége.Az egyik az, hogy az ismertetett tanúvallomások alapot nyúj­tanak arra a feltevésre, hogy dr.Kotsis J.Endre az intézeti anyagkészlet egy részével jogtalanul agy rendelkezett,mintha az a saját tulajdona lett volna. A másik tényállás az, hogy dr.Kotsis J.Endre a vezetése alatt állott egyete­mi intézet felszereléséhez tartozó fényképlemezeket elpusztította, -mennyi­ben ez a két tényállás a bűnvádi eljárás során bebizonyítást nyea»­ne,dr.Kotsis J.Endrét egyfelől sikkasztás, másfelől hűtlen kezelés, esetleg 4.

Next

/
Thumbnails
Contents