Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged
1940. április 2. VII. rendes ülése
Jelentjük, hogy a Horthy Miklós ösztöndíjak 1939-40 tanévi adományozása megtörtént . A Horthy Miklós ösztöndíjban részesülitek: Böszörményi Imre, Gányi György, Géher Pál I. éves, Popovics Béla II.éves joghallgatók évi 200 pengős összegben, Janka Gyula III .éves joghallgató évi 360 pengős összegben és Dr. Horváth Róbert egyetemi díjtalan gyakornok évi 600 pengős ösztöndíjban. A kar Popovics Bélát az első, Gányi Györgyöt a második, Böszörményi Imrét az ötödik, Géher Pált a tizenegyedik helyen, Janka Gyulát a 360 pengős ösztöndijkategóriában az első helyen jelölte. Az ösztöndíjszabályzat 6.§. 2. pontja értelmében az ösztöndíjban részesítettek tanulmányi eredménye Időnként felülvizsgálandó. így jelentést kell tennünk a folyó tanév II. félévi ösztöndíj utalványozása céljából arról, hogy Janka Gyula és Popovics Béla az ösztöndíj élvezetére folytatólagosan érdemes-e? Nevezettek a tanulmányi feltételeknek a teljes tandíjmentesség követelményei szerint tettek az első félév végén eleget, Így mint karunk legszorgalmasabb és igen kiváló hallgatói az ösztöndíj