Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged
1940. április 2. VII. rendes ülése
élvezetére a folyó tanév II. félévére is érdemesek. A szabályzat szerint az első évfolyamos hallgatók és a gyakornokok érdemessége csupán a tanév végén ellenőrzendő, Így a többi ösztöndíjban részesítettekre vonatkozóan ezidőszerint Intézkedés szükségessége nem forog fenn. Az ösztöndíjszabályzat követelményeinek azonban megállapításunk szerint ezek mind folytatólag Is megfelelnek. Egyben jelentjük, hogy Eorlai 3éla jogszigorló - aki félév hallgatási kötelezettségének még az 1938-39 tanév II. félévének végével eleget tett, de szigorlatra ezideig még nem jelentkezett - tanulmányait egyelőre félbeszakítja, mert négy évi időtartamra próbaszolgálatos minőségben a honvédség kötelékébe vétetett fel. Nevezett ösztöndíja a vázolt ténykörülmény folytán az 1939-40. tanév II. felétől kezdődően beszüntetendő lenne. A kar f. évi március hó 1-én már jelentette a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy Horlai Béla ösztöndíja függőben lenne tartandó, míg szigorlati kötelezettségének eleget nem tesz; jelenleg, hogy nevezett bejelentése folytán a szigorlati késedelem oka tisz-