Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1939. június 20. X. rendes ülés

zés ét, valamint az első úgynevezett jog­­történeti szigorlatéból a római jog és egyház jognak elismerését kéri.-Folyamodó az első államvizsgát szabályszerű idő­ben a harmadik félév végén jó eredmény­nyel tette le Pozsonyban,s Így jogosult­ságot szerzett arra, hogy még a végbizo­nyítvány kiállítása előtt az első u.n.. jogtörténeti szigorlatra állhasson.Ennek is sikerrel megfelelt 1958.junius 2-án. Eddigi gyakorlatunkban a csehszlovák egyetemeken tanulmányait ily sikerrel folytató hallgató nem fordult elő.-Ka­tonai szolgálatra még a cseh hatóságok által alkalmasnak minősíttetett. Ennek Igazolására becsatolja katona könyvecs­kéjét. Kérelmező a cseh sorozás alapján kérte mér a magyar honvédségbe történő felvételét, ez azonban a kapott tájékoz­tatás szerint külön rendelkezéssel ez óv nyarán, vagy őszén fog megtörténni. A magyar honvédség kötelékébe történő felvétele és felavatása mint utólag iga­zolandó kötelezettség lenne megállapítan­dó. A bizottság javaslatára a kar folyamodó részére a végbizonyít­ványt kiadja, amennyiben igazolja bevo­nulását. A szigorlat beszámítása a vo­natkozó szabályzat szerint eszközölheti! 199-1938/59 j.k.sz. Antal Ferenc Joghallgató 6 szabályos

Next

/
Thumbnails
Contents