Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1939. június 20. X. rendes ülés
jogi félév lehallgatása és alapvizsgáinak javítás nélkül sikerrel történt letétele után, a 4 r .k.hittudományi félévének figyelembe vételével a folyó tanév végéről a végbizonyítvány kiadásának engedélyezését kéri karunktól.« Folyamodó a tárgyhallgatási kötelezettségének eleget tett. Harmadik alapvizsgája 1959.junius 14-án egyhangú jelzésű. Kérésében előadja, hogy teljesen szegénysorsú,aki egyetemi tanulmányait igen nagy anyagi nehézségek között folytatja. A bizottság javaslatára a kar folyamodónak 4 hittudománykari félévéből egy félévet jogitanulmányaiba beszámít. 7. 1200-1938/39 j.k.sz. Cseh László román állampolgár, joghallgató 6 szabályszerű jogi félév hallgatása után a József műegyetemen hallgatott két félévének figyelembevételével a folyó tanév második fél évének végéről a végbizonyítvány kiállításénak engedélyezését kéri a V.K-.M. úrtól.- Folyamodó előadja, hogy műegyetemi tanulmányainak folytatásában a romén hatóságok akadályozták meg, akik útlevelét bevonták mig katonai szolgálati kötelezettségének eleget nem tesz. Katonai szolgálatát letöltötte, de időközben anyagiak hiánya tette lehetetlenné a költséges műegyetemi tanulmányok folytatását. Je-