Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1939. június 20. X. rendes ülés
folyamodott is/Eanulmányi beszámításért, - ekkor azonban a Kar, minthogy harmadik alapvizsgáját még nem tette le, - a kóróst teljesíthetőnek nem találta. A bizottság a kórelem teljesítését javasolja. A kar a javaslat értelmében határoz. 4. 1173-1938/39 j.k.sz. Lehel Pál Joghallgató a honvédség kötelékébe történt felavatása alapján hót félév lehallgatása utón a végbizonyítvány kiállításának engedélyezését kérte. A kötelező feltételek megléteiének felülvizsgálásakor kitűnt azonban, hogy nevezett a pénzügyi jog cimü kötelező kollégiumot nem hallgatta le. Jelenleg a pénzügyi jognak hallgatása alól történő felmentését kéri. A bizottság a kérelem teljesítését javasolja, amennyiben folyamodó előzőleg a le nem hallgatott pénzügyi jogból sikeres kollokvium kiállását igazolja. Hornung János a visszacsatolt Kárpátaljáról származó joghallgató a pozsonyi egyetemen hallgatott 5 jogi kari, két bölcsészettudományi féléve, továbbá egy hazai jogi félév és katonai kötelezettségének figyelembevételével az 1938-39.tanév II. félévének a végé® 1 a végbizonyítvány kiadásának engedélye-A kar a javaslat értelmében határoz. c 1181-1938/9 j.k.sz