Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1939. június 20. X. rendes ülés

tása és a harmadik alapvizsga 1959. junius 9-én egyhangú eredménnyel tör­tént letétele után azzal a kéréssel fordul a Karhoz, hogy a bányamémöki végzettsége alapján két félév beszámí­tásával részére a végbizonyítvány kiál­lítását engedélyezni móltóztas3ék.­­Kérésóben előadja, hogy bányamémöki tanulmányai során több jogi tárgyat is hallgatott, Így nemzetgazdaságtant,köz­­igazgatási jogot, magyar magánjogot, bánya- és vizjogot, sőt ezekből vizsgá­zott is, Így e tanulmányainak egy része a jogi tanulmányokkal egyezőnek minő­síthető. Megemlíti kérésében továbbá, hogy bányahatósági állás elnyeréséhez- ez részére kilátásba helyeztetett­­a jogi végzettség is szükséges, s Így jelentős élet- és megélhetési érdeke fű­ződik ahhoz, hogy a jogi tanulmányait befejezze. Hivatkozik még folyamodó csa­ládi vonatkozású kötelezettségekre is- egy testvére állandóan súlyos bete g, akinek gyógykezeléséről neki kell gondos­kodnia - Így a mielőbbi elhelyezkedést ez is indokolttá teszi.- Folyamodé alap­vizsgáit javítás nélkül szabályszerű időben, a második és harmadik alapvizs­gát egyhangú eredménnyel tette le, ami által megfelelő szorgalomról tett tanú­bizonyságok.- Folyamodé már korábban

Next

/
Thumbnails
Contents