Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1939. június 20. X. rendes ülés

kérte.- A feltételek meglétének felül­vizsgálásakor kitűnt azonban, hogy a korszerű honvédelem kérdései cimü két féléven át kötelezd tárgyat csupán egy félévig hallgatta, továbbá az 1938. évi különleges fegyvergyakorlatokra történt bevonulása miatt a magyar magánjogból a pótalapvizsgát késedelmesen tette le, s Így a hetedik féléve szabálytalanná vált.- Folyamodó időközben a korszerű honv delem c.tárgynak mindkét félévi anyagából kollokvált. A rendkívüli ka­tonai szolgálatra bevonult hallgató tanulmányi kedvezménye ügyében a 28.982/1938-IV.rendelet 3.§-a intézke­dik. E szerint a kötelező vizsgálja tér­időnek a katonai szolgálat okából való kényszerű elmulasztása miatt a vizsgá­zót hátrány nem érheti.- A helyzet a valóságban az, hogy az 1938.november havi javitóalapvizsgálatra, -amelyen az alapvizsga sikere a félév érvényes­ségét nem érinti - katonai szolgálata miatt nem jelentkezhetett nevezett s igy ennek következtében állott elő sza­bálytalan félév. A bizottság a kérelem teljesítését javasolja. A kar a javaslat értelmében határoz. 3/ 1170-1938/39 j.k.sz. /Karess Zoltán joghallgató oki.bánya­mérnök 6 félév szabályszerű lehallga­\

Next

/
Thumbnails
Contents