Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged

1939. június 20. X. rendes ülés

M'L XV. Az elnök a konkrét elintézési ügyek előkészítésére kiküldött bizott­ság Jelentését előterjeszti. . . 1. 1147-1938/39 J.k.sz. Szittner Antal Joghallgató azzal a ké­réssel fordul a Karhoz, hogy őt 1939. szeptember hóban a második alapvizsgá­latra bo aátani méltóztassék.- Pplyamo­­dó előadja, hogy az első alapvizsgája és pótalapvizsgálata idején magas lázzal Jéró betegségéből még nem gyógyult meg teljesen csupán lábadozó volt és Így történt meg, hogy az első alapvizsgájá­nak késedelmes letétele folytán az 1938- 39. tanév első féléve szabálytalanná vált. Eddig négy félévet hallgatott, azonban az első alapvizsga letétele óta csupán egy szabályos féléve van. Nevezett az előadásokat szorgalmasan látogatta és eddig minden félévben csaknem minden tárgyból emyedetlen Jelölési szorgalmi jegyet kapott. A bizottság a kérelem elutasítását ja­vasolja. A kar a javaslat értelmében határoz. Halmos László joghallgató az 1935.októ­berétől 1936. szeptemberéig 1 éven át teljesített katonai szolgálat alapján az 1889.évi XXVI.te.értelmében egy félév elengedésével a végbizonyítvány kiadását

Next

/
Thumbnails
Contents