Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged
1935. február 27. VI. rendes ülése
a kar a közgazdasági tanszékre egyhangúlag dr.vitéz Surányi-Unger Tivadar ny.r.tanárt hívja meg s a kinevezés iránt felterjesztést tesz a m.kir.vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz. Dr.Surányi-Unger Tivadar ny.r. tanár ismét megjelenik az ülésen. Elnök a határozatot dr.Surányi- Unger Tivadarral közölvén, dr.Surányi- Unger Tivadar a kar meghívását és bizalmát megköszöni. Tudomásul szolgál. VII. Elnök felkérésére dr.Polner Ödön ny.r.tanár a Sáry-alapítvány ügyében a kővetkező jelentést terjeszti elő: Az előirt febr.lO-iki határidőig három kérvény adatott be : Krupa János, Pécsi Imre és ifj.Sári István joghallgatók részéről. Ifj. Sári István kérelme már a múlt évben megállapított ama körülménynél fogva,hogy mind két szülője él, tehát nem árva és középiskoláját nem végezte kitűnő eredménnyel, hanem csak egyszerűen érett és Így az alapítvány feltételei nem állnak rá nézve, nem vehető figyelembe, bár egyetemi előmenetele és szorgalma megfelelő volna. Krupa Jánosnak atyja kovácsmester volt,Magyaróvárott, ki 1927 december 4.-én halt meg. Érettségi bizonyítványa jó / 5 jó és 1 jeles/, egyétob tárgyakból 4 jeles, 2 jó. %1