Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1929-1930, Szeged

1930. február 27. VI. rendes ülése

-ó> mert a harmadik alapvizsgálatot csak annak befejezése után tette le.Minden kötelező kollégiumot lehallgatott. Első és második alapvizsgáját bukás nél­kül, sikerrel állotta ki. Szorgalmat /kollokvium,szorgalmi jegy/ egyáltalá­ban nem tanúsított.-Kéri,hogy hetedik féléve hatósági orvos által láttamo­­zott orvosi bizonyítvánnyal igazolt betegségére való tekintettel, - minő­síttessék szabályszerűnek és ez alapon a f.semester végéről engedtessék meg végbizonyítványának a kiadása.- Dékán Dr.Buza László fcy.r •tanár és Dr.Surányi IJnger Tivadar ny.rk.tanár hozzájárulása alapján a következő javaslatot teszi* Tekintettel a hatósági orvosi által látt&mozott orvosi bizonyítvánnyal iga­zolt betegségre,amely folyamodót meg­gátolta abban,hogy harmadik alapvizsgá­latát a rendes időben letegye, mi által hetedik féléve szabálytalanná vált volt, indítványozom ezen félévnek szabályossá leendő minősítését és az absolutorium­­nak jelen, azaz a 8.-ik félév utáni ki­állításának megengedését.­Kar a javaslat értelmében határoz. ^ S./ 618-1929/30 j.k.sz. Taugner József műegyetemi félév beszáml­­tás iránti kérését.- Folyamodó most \ hallgatja karunkon a hetedik jogi kari félévét»alapvizsgáit rendes időben lé­­tette, minden kötelező kollégiumot le­hallgatott. Jogi tanulmányai előtt le­hallgatott egy félévet a bpesti József műegyetem mérnöki osztályán, e félév végén a tanári aláírásokat megszerezte,

Next

/
Thumbnails
Contents