Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1976-1977, Szeged

1977. október 19., I. rendes ülés

- 8 -Petri rektor véleménye szerint csak akkor valósítható meg egységes ok­tatási rend az orvosképzésben, ha azt vesszük figyelembe, hogy mi követ­kezik a hatodik év lezárása után. Igaz, hogy elvileg szeretnénk, ha a vég­zett hallgató még néhány évre fekvőbeteg-intézetbe kerülne, de erre nem mindig van lehetőség, t6hát gyakorló orvosoknak adjuk a diplomát. Az ok­tatási rend elsősorban ezt kell célozza. Ami az előadásokat illeti, azok látogatottságát több szemponból kell mér­legelni. Vagy olyan hanyag a hallgató, hogy nem érdemelte meg, hogy beke­rüljön az egyetemre, vagy olyan rosszak az előadások, hogy nem keltik fel a hallgatók érdeklődését. Ezt a kérdést mindenki nézze önkritikusan. Visszatérve a gyakorló orvosok képzésére, úgy véli, hogy erre a mi taní­tásunk tartalma nem megfelelő. Lehet, hogy nagyon kitűnő kutatókat tu­dunk képezni, de az általános orvosképzésünk terén ;bőven vannak kívánni­valók. A tudományos diákkör munka szép eredményekkel folyik az egyete­men, ezzel komolyan foglalkozunk, aki azonban erre a munkára nem képes, még lehet kitűnő gyakorló orvos és ennek érdekében is mindent meg kell tennünk. Szilárd tanár elmondja, hogy a belgyógyászati klinikákra, osztályokra ke­rülő betegek 40 %-a neurotikus jellegű betegségben szenved. Ebből a tényből kiindulva meg kell jegyezze, hogy a tananyag ezzel nincs arányban. Konkrét javaslata az volna: mérlegelje a Kar, hogy az általános orvosok tananya­gába az orvosi psychopathologia a III. évben beépíthető legyen. Ez Jelen­leg olyah hiány, amit az itt elhangzottakkal is bizonyítható. Keleman tanár rámutat arra, hogy buktató jellegű vizsga nélkül nem vár­hatják, hogy a hallgatók olyan komolyan foglalkozzanak egy tárggyal, mint amiből szigorlatra készülnek. Nem kell itt hangsúlyozni, hogy a radioló­gia a klinikai diagnosztika alapjait képezi, de mivel a gyakorlati vizsga nem serkenti a hallgatókat intenzív tanulásra, nem is foglalkoznak a tárggyal. A tapasztalat szerint pedig azt a fizikát, amit a felvételi vizs­gára roppant nagy intenzitással tanultak, mire a radiológiához érnek, tö­kéletesen elfelejtik. * ~ Zöldes V. tanár szerint azt kell tanítani, amit az általános orvosnak tud­nia kell, igy többek között kell a dolgoknak jogi vonatkozásait is ismer­nie, mert azt nem egyszer saját védelmére is felhasználhatja. Szabó Gyula V. éves oh. KISZ tanulmányi felelős hozzászólásában előadja, hogy a Karon minden évfolyam az Eü. Min. által elfogadott tanterv szerint tanul. Az oktatási reform átfogó tapasztalatairól az 197ó. évi egyik ta­nácsülésünkön számoltak be, amely 4 évfolyam tapasztalatait gyűjtötte ösz­­sze. Az azóta eltelt időszak jellemzőiről szólva két problémakörről szeret­ne beszélni:- a koordinált vizsgákról- a koordinálás elvi kérdéseiről, az oktatás irányí­tásáról. Az elsővel kapcsolatban megállapítható, hogy a tesztek minősége javult. Ezt a javulást kizárólag az esetelemző vagy esetismertető feladatok alkal­mazásának tulajdonítják. Az esetanalizist azért tartják jónak mert - itt az egyetemnek a minisztériumhoz felterjesztett reform-elképzeléseit idézi - "A hallgatónak olyan szakmai csoportosításban kell ismereteiről beszámol­nia, ahogy azzal diplomája megszerzése után az életben is találkozik”. Nagyon kedvező az is, hogy visszakapják a vizsgadolgozatokat és tapaszta­latait klinikai szemináriumok keretében megbeszélik.

Next

/
Thumbnails
Contents