Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1976-1977, Szeged
1977. október 19., I. rendes ülés
9 Érnek didaktikai jelentősége abban áll, hogy- a legértékesebb klinikai tapasztalatokat ezen a szemináriumokon- . hallják egy-egy eset megbeszélése során-,- lehetőség nyílik egy-egy téma főirányainak ismételt kijelölésére segítve ezzel a lényeges kérdések memoralizálását-,- másrészt a javítás fogyatékosságaira is fény derül* Oktatáspolitikánk elvi kérdéseiről szólva az oktatás irányításénak definitiv meghatározását említené meg. Az oktatás irányításán azon döntések rendszerét értjük, amelyek a képzési cél érdekében meghatározzék a rendelkezésre álló szellemi és fizikai energiák mobilitását, ennek módját és mértékét* Régen egy tanszék presztízs-kérdése volt, hogy a tantárgyakat megtanítsa* Ma a koordinált oktatás rendszere feltételezi ezen túlmenően a tanszékek közötti együttműködést, amelynek következménye az oktatási terhek növekedése* Ennek nagysága azonban nem egyenlő mértékű, hiszen az oktatás irányításának elvi és sok esetben a legapróbb gyakorlati problémája is csak néhány, oktatással foglalkozó szakembe vállára nehezedik. Ezen segítene egy olyan kari testület vagy olyan intézeti struktúra, amely eszközeinél fogva a koordinálással járó többletmunkára képes lenne energiát mobilizálni* Erre példaként említeném Külka professzor által most befejezett tüdőgyógyászat témakört, ui* a klinikai témájú előadások zömét ő tartotta. A belgyógyászat mindössze 3 témát ismertetett. JEhnek biztosítása:- az egységes szemlélet a téma leadása- során:- elmaradtak a felesleges ismétlődések, ugyanis egy téma bevezetéseként ugyanaz hangzik el több tárgynál s ez a szűkös óraszámokat tekintve nagy időveszteség-, „- az időmegtakarítás miatt nagyobb hangsúlyt kaphatnak a megismert élettani, kórélettani, gyógyszertani isleretek konkrét alkalmazása - garantálva ezzel a didaktikailag szükséges ismétlődést* Egy másik lehetőség, smelyet a Dékán elvtárs körvonalazott, a rendszeres koordináló értekezletek megtartása, amely a témák időbeli és főleg tartalmi egyeztetését végezné és ezeknek eredménye megjelenne a bázistantermekben. Az egyeztetett óravázlatok feltétlenül segítenék egy-egy téma jobb megértését, javítaná a tantermi előadások hatékonyságát! és emelné a látogatottságát is* Több éves kísérletezés után megjelent az első, többször átdolgozott koordinált jegyzet a gyulladás témakörből. Megjelenését abban a reményben * üdvözli a hallgatóság, hogy a többi követi* Obál tanár szerint az egyes évfolyamokon egy-egy szervező tanszékekre szükség van, ahogy a reformterv elkészítésekor azt terveztük* A jegyzeteket’illetően az a megjegyzése: senki nem jelzi, hogy milyen koordinált jegyzetre van szükség. Egyébként a jegyzet szükséglet biztosítása teljesen megoldatlan kérdés, ami niem egy esetben apró szervezési problémán IwA^k* Nagy hiányosság a gépelés és rajzolási munkák biztosításának a hiánya* Hallgatóságunk nagyon jónak tartja még akkor is, ha a vizsga-eredmények nálink a legalacsonyabbak; a hallgatók túlnyomó többsége nagyon szépen dolgozik. , . . -Az eset elemző kérdések kidolgozását nagyon jónak tartja.^ Felhívja a figyelmet, hogy az oktatástechnikai csoport sok segítséget tud nyújtani az oktatáshoz^; amennyiben ézt az egyes tanszékek igénylik, de tartalommal a szakmák tudják kitölteni."