Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1971-1972, Szeged

1972. június 21., IV. rendes ülés

10 -Ezután SZTK.fogszakorvosként működött, majd a MÁV alkalmazásába! áll fogszakfőorvosi minőségben folyamatosan néhány évvel ezelőtt történt nyugdíjazásáig. Dr.GANSEL IMRE nyug.körzeti orvos 1922.junius hó 2-án a Szeged­re helyezett Ferenc József Tudományegyetemen nyert orvosdoktori diplomát. Előbb magánrendelést folytatott, majd 1946-tól közel 23 éven át megszakítás nélkül töltött be körzeti orvosi állást a| MABI — OTI -SZTK-nál nyugdíjaztatásáig. Az Orvos-Egéázségügyi Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége nevezettnek aranydipl0151a kiadását a maga részéről is kéri. Dr.ZSIGMOND DEZSŐ nyug.körzeti orvos 1922.május 19-én nyert orvosdoktori diplomát Szegeden, a Ferencz József Tudomány egye­bemen. Diplomájának elnyerése után két évet a Gyöngyösi Közkórhá ban^töltött segédorvosi minőségben, majd 1924—ben Gyöngyöspatára került, ahol 35 éven keresztül körzeti orvosi állást töltött be. Az illetékes járási főorvos igazolása szerint Zsigmond dr.kiváló emberi és orvosi tulajdonságaival, magatartásával a rábizott la­kosság szeretetét, ragaszkodását, elöljáróinak és munkatársainak megbecsülését vivta ki. Az ismertetett adatok alapján tisztelettel kérem a Kari Tanács hozzájárulását, hogy előterjesztést tehessek az Egyetemi Tanács­nak Dr.GÁL ANDRÁS és Dr.LUMNITZIR BÉLA „részére g y é m á n t-, Dr.GANSEL IMRE é§ „ „Dr.ZSIGMOND DEZSŐ „részére arany­­diploma kiadása iránt. A Kari Tanács az előterjesztéshez az ismert,1 tett adatok alapján hozzájárul. 4./ Tudományos Szakcsoport beszámolója a folyó tanévi munkáról. Dékán bejelenti, hogy dr.Obál Ferenc egyetemi tanár, a Tudo­mányos Szakcsoport elnökének a folyó tanévi tevékenységéről összeállított jelentését valamennyi kari tanácstagnak előzetesen megküldötte /le 3.sz.melléklet/. A kapcsolatos vitát megnyitja. * Kulka tanár eredményesnek tartja az egy klinika témát felölelő üléseket, viszont hiányolja a kliniko-pathologiai üléseket. Szekeres tanár maga is úgy véli, hogy az egységes előadási-soro­zat nagyobb érdeklődést vált- ki. A még nagyobb^siker érdekeben helyesnek tartanáf ha ilyen előadás-sorozat előtt - mintegy be­vezetés szerűen — egy szakember áttekintést adna a problémáról.

Next

/
Thumbnails
Contents