Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1971-1972, Szeged

1972. június 21., IV. rendes ülés

- 11 -Tóth tanár megjegyzi, hogy a szakcsoporti ülések kérdése évtizedek óta szerepel a kari üléseken. Maga is úgy látja, hogy némi javu­lást hozott az idén az a kezdeményezés, hogy egy témakörben törté­nik egy-egy ülés megszervezése, de azért még mindig az a helyzet, hogy ezek sem hozták meg a Jvárt érdeklődést és nem Váltanak ki meg­felelő élénk vitákat. Inkább mostmár az ülések élénkebbé tételére kellene törekedni. Hogy igy van. ezen sem csodálkozik, mert ma már az egyetem területén az egyes szakmák annyira részleteikre bomlanak, hogy az egyik klinika nem tudja mivel foglalkozik a másil Ha kizárólag egy témakörre szorítkozik egy ülés, az érdeklődés is csak egy bizonyos csoporttól várható. Ezért van^az, hogy ha pl. 80 ember elmegy egy ülésre, az őt érdeklő előadás után 60 feláll és ott marad 20, ami a következő alóadót rosszul érinti. Legalább, annyit kellene elérni, hogy azok, akik az ülés elején megjelennek, maradjanak is ott az ülés végéig. Szekeres tanár úgy véli, hogy sok a három óra egy-egy ülés prog­ramjára. Ezt feltétlenül redukálni kellene és a menetrendet minden­képen be kell tartani. Természetesen rövidebb idő alatt valamit elmondani nehezebb, de ez nem lehet szempont. Már korábban is fel­vetette, hogy a hallgatóság számára is nagyon hasznos volna egy-eg; ülés meghallgatása mind szakmai, mind nevelő hatását tekintve. Berencsi tanár a lámpa-jelzés bevezetésére tesz javaslatot. Kuszák tanár a nagyobb érdeklődés felkeltésére plakátok rendsze­­resitesét javasolja. Obál tanár köszöni a sok jó észerevételt, amelyeket a jövő évi munkájukban majd igyekeznek^hasznosítani. Dókán véleménye szerint a jövőben segítséget fog nyújtani a szak­csoporti munkához a Biológiai Kutató Intézettel és a JATE Bioló - gus^Szakcsoportjával kiálakitott kapcsolat, amelynek keretében ~ közös szaküléseke'f lehet majd rendezni, ügy gondolja, hogy a szak­­’ csoporti üléseken inkább továbbképző jellegű előadásokat kellene hozni, és le kellene térni arról az ususról, hogy olyan előadá­sok elhangzanak, amelyeket kongresszusokra kellene vinni. Ha.ezt a szempontot követik, erre szívesebben elmennek a hallgatók is, nemcsak a témában érdekelt orvosok. * « ^óth tanár rámutat arra j hogy minden intézetből kimenő dolgoza­tot az intézet tagjai előtt előbb be kell mutatni és miután az jóváhagyta, ill.megvitatta, csak azután lehet beadni. Ez a mód­szer ma már a lektorálást is helyettesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents