Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1971-1972, Szeged

1972. június 21., IV. rendes ülés

Petri tanár ugy véli, hogy az eredetit, mint kollektiv elnevezest, meg lehetne tartani és alakulna egy klinikai szekció* Dr.Fekete György tud.főosztályvezető örvendetesnek találja, hogy az ifjúság részéről nagy érdeklődés mutatkozik a tudományos munka iránt. Felmerül azonban a kérdés, vájjon azoknak a fiataloknak, akik érdeklődést mutattak ilyen irányú munkák iránt, meg van-e a lehetőségük a megfelelő elhelyezkedésre. A gyógyszeripar óriási nehézségekkel küzd a megfelelő orvosi utánpótlás vonalán. Amikor ilyen állásokra pályázatokat kirnak, rendszerint nem megfelelő, olyan emberek kerülnek oda, akik mindenáron Budapesten akarnak maradni. Az volna a kérése, ha a diákkörökön belül mutatkoznék ilyen természetű érdeklődés, hivják fel a fiatalok figyelmét a gyógyszeripar, a gyógyszerkutatás lehetőségeire. Tóth tanár válaszában elmondja, természetes, hogy a saját legjobb hallgatóink közül elsősorban a saját magunk számára választjuk ki a minden szempontból legjobban megfelélőket. De ettől függetlenül a felvetett kérdést a KISZ bevonásával lehetne szorgalmazni eset­leg úgy, hogy a félév elején rendézendő KISZ vezetőképző alkalmá­val egy előadást tartanának a gyógyszerkutatás, ill. a gyógyszer­­gyárakban folyó munkákról, meghívott előadóval. Fekete tud.főosztályvezető azt terméázetesnek tartja, hogy a leg­kiválóbbakat az egyetem magának neveli^éá tartja meg. De úgy véli, volna még lehetőség a gyógyszeripar számára is megfelelő felké­szültségű fiatalok biztosítására. Azt kéri még, hogy az országos diákköri konferenciákra kapjanak meghivót. Berencsi tanát megjegyzi, hogy nagyon sokféle motivum irányítja a ha11gatókat. Amit megismer, természetes, hogy arrafelé vonzódik, vagy pl.ahol üres állás van. Amit egyáltalán néni ismer, arra nem törekszik és az a tapasztalat, hogy általában a hallgatók nem isme rik a gyógyszer-vegyészeti gyárak muhkáját. Talán célravezető vol­na kiadni valami kis prospektust, ami tartalmazná az emlitett gyá­rakban folyó munkát, ill.lehetőségeket® 9 Obál tanár rámutat arra, hogy ebben a kérdésben nem lehet figyel­ni enk ivül hagyni a Budapest és vidék helyzetét. Tény, hogy egy-egy elméleti intézetben 6-8 ember dolgozik, akik közül lehetne megfe­lelőt ajánlani gyógyszergyáraknak, de ezekre az állásokra Budapest nágyon vigyáz. Kahán tanár megjegyzi^ hogy a tanszékek a TDK-n keresztül ismerik meg a hallgatókat. Előbbre vinné a kérdést, ha a gyógyszergyárak néhány témát javasolnának a a végzett munka egyben némi garancia is lehetne, hogy jól állnák meg a helyüket. * í

Next

/
Thumbnails
Contents