Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1971-1972, Szeged

1972. június 21., IV. rendes ülés

Gáspár László kari KISZ titkár az itt elhangzottakat a hallgatói; szempontjából igen Örvendetesnek tartja. A vezetőképzőn, mivel most más központi intenció szerint tartják, talán nem lesz mód ilyen előadás tartására, de esetleg tanulmányi kirándulás kere-' tében lehetne megismerkedni a gyógyszergyárakban adódó lehetősé­gekkel. Petri tanár elmondja, hogy a fiatal orvosok elhelyezkedésével Kapcsolatban az a helyzet, hogy a legjobb hallgatókat visszatart Juk az egyetemen, a kevésbé Jókat elviszik a kórházak, ill.elhe­lyezik valahol; akiket pedig nem tartunk Jónak, azok elmennek körzetbe, tehát az egészségügyi ellátás 'szempontjából legfontoss legkritiskusabb pozicoóba azok kerülnek, akik a legrosszabbak« Az uj elvek és régi igények szerint meg kell mutatni, hogy nem­csak a klinikán lehet szép az orvosi munka, hanem a körzeti orvc si területen is. Ennek demonstrálására feltétlenül meg kell valc sitani az "egyetemi poliklinikát s ezzel olyan szintű rendelőint zetet biztositani az egyetem kezelésében, amely hivatott lenne megmutatni, hogyan lehet magas szinten ezt a Aunkakört ellátni. p ^ Dobozy tanársegéd elmondja, ho^y a methodikai iskolát 6 vagy 8 év óta csináljak« Vannak előadások, vannak hallgatók, de gyakor­lat alig van« Tehát csak hallanak arról a hallgatók,—amit csiná] ni kellene s ennek anyagi oka van. A Jövő év folyamán már valami mást kívánnak csinálni. A klinikai témájú diákkörök tekintetében a mi egyetemünk előbbre van, mert nálunk működnek klinikai diákkörök, mig van olyan e^ye tem, ahol egyáltalában nincs. A hallgatók részéről fellépő igé­nyeknek megfelelően az intézetvezetőkkel közösen szeretnék megöl dani a fennálló problémákat és a szeptemberi ülésen előterjeszt! tenni© / ^ . * Ami a gyógyszeripari állásokat illeti, az a vélemény, hogy a hal gatók nem hiszik, hogy ezek az állások komolyan vannak meghirdet hanem csak "formálisan, mert már megvan ezekre a kiszemelt ember* 1973-ban az Országos Diákköri Konferenciát Szegeden rendezzük és természetesen érre a Gyógyszergyárakat meghivjuk* Dékán összefoglalásként elmondja; világosan kitűnik a vitából, hógy a kari Tanács milyen komolyan foglalkozik a Diákkörök mun­kájával. Amikor megköszöni a TDK Tanácsnak és Csillik professzor nak, valamint Dobozy tanársegédnek az összeállitást, felhivja a figyelmet arra, ami bizonyos tekintetben a felvetett kérdésekre is'választ adott. A Jövő tanévtől kezdve sokkal több lehetőség lesz, hogy a hallgatók Tudományos Diákkörökben^dolgozzanak, mive csökken az óraszám és a tananyag. Sokan érdeklődnek,-'Vannak ki­váló tehetségüek, ezeknek biztositahi kell, hogy az eddigieknél mélyebb munkát végezhessenek« A kérdés nagyon szorosan^kapcsoló­­dik a speciál kollégiumok keretéhez, amelyeken keresztül^egy-egy szakterületen mélyebb képzést kaphatnak« Előadást eddig is renge teget hallgattak, sokkal inkább arra kell törekedni, hogy Jó methodikai iskola és alapképzés legyen, amiből sokminden követke zik és elérhető az a cél, hogy akár a gyógyitás, akár a gyógy­szeripar számára megfelelő emberek álljanak rendelkezésre«

Next

/
Thumbnails
Contents