Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1971-1972, Szeged
1972. június 21., IV. rendes ülés
- 6 -Qfrál "tanár helyesnek tartaná annak megvalósitását, hogy a tudomí nyos diákkörök keretében legyen egy orvosi kör, tehát nemcsak experimentálisán lehessen képezni a diákkörösöket, hanem orvosi téren is. Valami olyan módot kell kitalálni, amely lehetővé tesz az ilyen irányú munkásság értékelését és jutalmazását. A minisz4 tórium részéről elhangzott kívánsággal foglalkozni kell és a klinikus professzoroknak meg kell találniok a módját a megvalósii tásnak. Petri tanár a kérdésnek elvi részét érti és azzal egyet is értde technikailag nagyon bonyolultnak látja a kérdést«.' A jelentéshez azt a megjegyzést fűzi, hogy az többször használja a "methodikai iskola" kifejezést. Helyesnek tartaná, ha a diákkörösök ^részére szélesebbkörü methodikai képzést nyújtanának úgy, hogy a tanszékek közös programban vennenek részt ebben. Kiszely tanár valóban nagyon helyesnek tartaná, ha az e^ész Kar j. szintjen jó methodikai iskolát vezetnénk be a nem első eves diák körösök részére. Ezt intézményesíteni kellene, mivel egy intéze-3 ten belül is nehéz ennek megszervezése már.csak azért is, mert különböző évfolyamok hallgatóiról van szó s igy pl.az időpontoké egyeztetése sem mindig sikerül. ■4) J . Fazekas tanár elmondja, hogy az ő hallgató korában annakidején b gyógyászatból két kórrajzot kellett beadni minden hallgatónak. Azok részére, akik klinikai vonatkozású pályamunkát kívánnak be-í adni, ilyen kórrajzot kellene kötelezően előirni irodalmi feldől gozással együtt. Tóth tanár véleménye szerint e jelentésről valóban ez a kulcskérd se. A Minisztérium irányvonala is teljesen illeszkedik a mostani oktatási irányelvekhez. Éelyes-e azonban ebben az esetben a Tudó tóányos Diákkör elnevezés. Az egyik irányelv, hogy tudományos kút tási utánpótlást igyekezzék érvelni, a másik azonban a gyakorló orvos-képzés irányába törekszik. Felmerül" tehát a kérdés: helyes-e fenntartani ezt az elnevezést, hogy Tudományos Diákkör. Azt is el tudja képzelni, hogy kétféle diákkör működhetne: az egyik tudományos célkitűzésekkel, a másik pedig egy diákköri szeminárium lehetne. Mindkettő rendkivül fon-j tos, de természeténél fogva, mindkettő egész más. Javasolja: kér fel a Kari Tanács a Tudományos Diákköri Bizottságot, hogy a szép .temberi kari ülésre dolgozzon ki egy javaslatot, hogyan képzelné el ennek megoldását. A miniszterhelyettesi irányelvekkel kapcsolatban még nincsenek elképzeléseink. Az másodrendű kérdés, hogy időbeiileg hogyan tudnánk megoldani.