Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1971-1972, Szeged

1972. június 21., IV. rendes ülés

Ezen vizsgálatok eredménye is elősegítette, hogy mind az állami vezetés, mind az egyetemi pártszervek és a szakszervezet előtt ismertek az egyes intézetek, klinikák problémái, az oktatás, a tudományos munka, valamint a betegellátás terén«» A komplex bizott< ságok jelentései az utóbbi időkben mindinkább sablonosakká vál­tak. Ez szükségessé teszi, hogy e bizottságokat bizonyos mérték­ben kiegészítsük. így az intézetek^ klinikák gazdasági /leltár, vagyonmegőrzés/ ügyeinek áttekintése céljából szükséges lehet a Gazdasági Hivatal szakembereinek, mig a kéderfejlesztés szempont­jából a Személyügyi Osztálynak, ill.a Munkaügynek bevonása. Ahhoz, hogy a komplex bizottságok hatékonyan működjenek szükséges továbbá, hogy az Egyetem évente egy bizonyos központi anyagi és személyi tartalékkal rendelkezzék, melyet a bizottságok javaslata alapján az Egyetemi Tanács a legjobban szükséges szenvedő inté­zetnek illetve klinikának juttathatna* így az egyes tanszékek nemcsak egy bizonyos-.«fokig "panaszt felvevő" testületnek tekin­tené a bizottságokat, hanem olyan fórumnak is, melynek segítsé­gével kisebb, de sokszor rendkívül fontos és szükséges anyagi, illetve gazdasági, vagy esetleg személyi problémákat is meg tud­nák oldani. Tudomásul szolgál. IV. Hapirend; Sr __ 1./ Tudományos Diákkörök folyó / 1. 1.sz.melléklet/ tanévi munkájának értékelése s _ Dékán bejelenti, hogy dr.Csillik Bertalan egyetemi tanár, a TDK rektori megbízottjának jelentését valamennyi kari tanácstagnak megküldötte. Sajnos, Csillik professzor a mai ülésen nem vehet esse részt, mivel a Tihanyban megrendezett Ííemzetközi Heurovegetativ Symposium elnöki tisztét látja el. Ezért a Diákköri vezetőség képviseletében dr.Dobozy Attila tanársegédet hivta meg, aki az esetlegesen felmerülő problémákra, kérdésekre választ tud adni. Szontágh tanár a jelentés kiegészitéseképen megjegyzi, hogy diákköreink jól működtek és a diákköri tagok országos viszonylat­ban szép eredményeket értek el. A végs© értékelésen, amelyet Polinszky művelődésügyi miniszterhelyettes vezetett, ő vett részt s örömmel vette tudomásul, hogy két hallgatónk kiemelt pályadi­jat kapott és néhány tanszemélyzeti tagok külön dicséretben része­sítettek vezetői munkájukért. s p % VaPFÓ tanár hivatkozik Farády miniszterhelyettesnek arra a felhi­­vaSara,hogy a klinikai TDK-s munkát helyeztük előtérbe. Ezzel kap­csolatban szeretne olyan biztosítékot kérni, hogy azok a diákkö­ri munkák nem részesülnek majd az elbíráláskor hátrányban, amelyek egy klinikai munkacsoportban végzett munka bizonyos részletét dol­gozzák fel.

Next

/
Thumbnails
Contents