Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1968-1969, Szeged
1969. február 4., III. rendes ülés
IV. Napirend: !•/ Etikai.helyzet megvitatása betegellátásunkban és a tudományos kutató munkában« . \ íi-' Dékán elöljáróban megjegyzi, hogy az összesitő referátum elkészítésére - részben á tanszékeken működő u.n. ‘’belső tanszéki bizottságok” jelentése, részben az 'Etikai Bizottság tapasztalatai alapján - dr.Láng Imre egyetemi tanért, az.Etikai Bizottság Elnö- | két kérte meg, akinek jelentését valamennyi kari tagnak már előzetesen megküldötte / 1. 1.éz.melléklet/. .~ A vita megnyitása előtt hálás köszönetét fejezi ki Láng professzornak a jelentés mindenre kiterjedő, alapos összeállításáért. A vitát. megny it j a• Julesz tanár az etika oktatásának az V.évre történő áthelyezésére vonatkozó javaslattal kapcsolatban felveti a kérdést, vájjon helyes-e azt a kollégiumot az utolsó évben,,tartani, akkor amikor a hallgató III.éves korában kerül először klinikára. A Kar Szilérd dr.javaslatát magáévá tette és további intézkedésre a Eektor Úrhoz terjeszti, azzal a megjegyzéssel, hogy - úgy mint eddig is-valamennyi klinikai tárgy bevezető előadásában a szakprofesszorok' rámutatnak az etikai vonatkozásokra* Szilárd dr.mielőtt a Julesz professzor által felvetett aggályára válaszolna, megköszöni a Kar bizalmát, arelyet akkor előlegezett számára, amikor az Orvosi etika kollégium előadásával megbizta. Ami a'javaslatot illeti: a III.éves hallgatók é pencsak a sebészeti- és belgyógyászati propedeutika alkalmával kezdenek beteget látni, ami még nem teszi indokolttá sok olyan igen fontos etikai kérdés tárgyalását, amelyek a későbbiek folyamán felmerülnek /pl.koraszülöttek életbentartása, abortus-kérdés stb./ Tény? hogy mindjárt a kezdetben vannak bizonyos illemtani kritériumok es követelmények, ezekre nézve azonban úgyis elkerülhetetlen, hogyha szakmai előadás keretében szó ne essék s ezzel máris át van hidalva az a probléma, amit Julesz professzor említett. A Budapesten tartott egyetemek közötti megbeszélésen is felmerült ez álprobléma, de mégis* fontosabbnak Ítélték azokat az etika szempontjából igen fontos területeket, amelyek a későbbiek során jönnek felszínre és ezért fogadták el az V.évre vonatkozó javaslatát. Székely tanszékvez.docens megjegyzi, hogy a fogorvosoknál már át is került ez a kollégium az V.évre. Lieg kell mondja, hogy országos viszonylatban is nagy eredmény az etika oktatáséban az, ami egyetemünkön és ezzel kapcsolatosan a t. rsegyetemek ki is fejezték elismerésüket.