Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1962-1963, Szeged

1963. január 29., V. rendes ülés

Rávnay rektor véleménye szerint feltétlenül szükség van arra, hogy a minisztériummal tárgyalják meg az adjunktusi státusok kér­dését. Ami az állások decentralizálását illeti, előadja, hogy régen való­ban tanszékekhez rögzítettek voltak az állások, azonban ez a hely­zet megváltozott azzal az indokolással, hogy a tanszék státus hely^ zetétől függetlenül, az egyének érdemei szerint lehessen elbírálni az előléptetéseket. Látjuk azonban, hogy ez sem vezet eredményre, hiszen majdnem minden tanszéknél vannak olyan oktatók, akik stá­tus hiányában nem léptethetők elő. Minőségi fejlesztést kivánnak kérni a Minisztériumtól annál is inkább, mert klinikáinkon számos ágyfejlesztés történt s ezekhez nem adtak megfelelő grádusu állá­sokat; reméli, hogy a minőségi fejlesztés során ez a probléma meg­oldást nyer. Gellért tanár a kapcsolatos vita lezárása előtt jegyzőkönyvi rög­zítését kéri annak a ténynek, hogy dr.Poberai Mária tanársegéd ad­junktusi előléptetését 1958. óta állandóan szorgalmazza, azonban erre státust nem kapott. ívánovics tanár megjegyzi, hogy a minőségi fejlesztéssel kapcsola­tos élvek között helyes lenne felhozni a fogorvosképzés beindítá­sát. Dékán a vita lezárásaképen ismételten kijelenti, hogy az Egyetemi Tanács mindent el fog követni uj ad­junktusi státusok megteremtése, il­letve minőségi fejlesztés engedélye­zése érdekében az itt elhangzottak alapján is. 6./ Dékán bejelenti, hogy a legutóbbi egyetemi tanácsülés foglal­kozott az egyetemi dolgozók évenkénti egészségügyi szűrővizsgála­tának kérdésével is és megállapította, hogy ezeket a szűrővizsgá­latokat nem tartják meg és amennyiben ez meg is történik, a vizs­gálat eredményét nem vezetik be a klinikákon erre a célra rendsze­resített Egészségügyi Könyvbe. Kéri a tanszékvezetőket, szívesked­jenek szigorúan ellenőriztetni, hogy a beosztásukban lévő egyetemi dolgozók az évi kötelező szűrővizsgálaton részt vettek-e és a vizs­gálat eredménye az Egészségjügyi Könyvbe bejegyzésre került-e. Több kari tag kérésére Dékán az egészségügyi ellenőrzést illetően köriratot ad ki a tanszékvezetőknek.

Next

/
Thumbnails
Contents