Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1961-1962, Szeged
1962. június 26., IX. rendes ülés
- 18 (ionképpen a klinikai oktatás legnehezebb kérdéseit hozzuk előre és préseljük be a tít.év tananyagába. Holott ezek később, kedvezőbb időfeltételek mellett jobban elsajátíthatók lennének. He méltóztassék azt hinni, hogy mindenben hivatottnak érzem ma-J gam a kérdés elbírálására, de számomra igen feltűnőnek látszanak ezek a fedések. Lehet az is, hogy a kórélettani kérdések- ■ I nek a belgyógyászaton belüli oktatása, éppen a kórélettani oktatás jelenlegi formájának következtében, elhanyagolható, Annáid idején Korányi Sándor professzor, akinek hallgatója voltam, még ma is számomra emlékezetes módon adott igen. érdekes pathológiai bevezetéseket a'klinikai kép kiegészítésére, ügy hiszem.belgyógyászaink ezen a tradíción radikálisan nem változtattak. Ezek után úgy hiszem a kórélettan tematikájának kérdése tisztázásra vár, annál is inkább, mert ennek a tárgynak, a tematikája egyes egyetemeinken nem azonos. A mikrobiológia és a kórbonctan tematikája viszont egységes és legfeljebb csak az egyes tanköny vek terjedelmében van különbség. Legyen szabad ezért a Tisztel Karhoz az alábbi javaslattal élnem: 1. / Küldessék ki Bizottság az egyetem kebelén belül, amely megvizsgálja azt, miként lehetne a Iíí.évfolyam vizsgatulterheltségét megszüntetni, s amely megvizsgálná azt, hogy mennyire érvényes a kórélettan tematikájának fedéseire vonatkozó állitásomj 2. / A Bizottság jelentése alapján éljen Karunk a Minisztériumhol felterjesztéssel, hogy a reform végleges megvalósítása. előtt égj ségesitessék a kórélettan hazai oktatásának tematikája. igen nehezemre esik, s ezért már évek óta halogattam azt, hogy egy olyan kérdést hozzak szőnyegre, mely egy tanszék belügyébe való beavatkozás látszatát kelthetné. Teljes elismeréssel adózom Karády ístván professzor ur lelkesedéséért, s a hallgatók oktatásában kifejtett erőfeszítéseiért. Teljesen félreérthetne I akkor, ha az ügy felvetésében személyi élet volna, nehezemre esett.beadványomre elhatározni magam, de lelkiismeretem is dik I tálta. Lehet, hogy magam nem látom a kérdést helyesen s éppen ezért kérem a Kar^, hogy tisztázza a beadványomban szereplő kérj déseket#" Karády tanár az előterjesztésre az alábbiakban válaszol: i "ívánovics Professzor Umak, a ill. év es orvostanhallgatók okta- j tásával kapcsolatos Karhoz intézett beadványában kifejtett javaslatra vonatkozó észrevételeimet, röviden az alábbiakban bátorkodom megtenni: 1./ Kétségtelen, hogy a 3.évben, a szigorlatok /mikrobiológia, 1 kórbonctan, kórélettan/ szempontjából a hallgatóság nagyon túl-j terhelt. Azok a hallgatók, akik nem vettek részt rendszeresen, I! egész év alatt, a folyamatos tanulásban, csak abból a tantárgy-!, ból készülnek fel alaposan, amelyikkel a szigorlatot kezdik,^ mert ennek a tanulására nehány hónap idejük van, viszont a má- I sik két tárgy tanulására legjobb esetben is, legfeljebb 2 hét i®