Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1961-1962, Szeged

1962. június 26., IX. rendes ülés

- 13 -kivánja kialakítani. Ez értelemszerűen a budapesti példa alap­ján Egyetemünkön is a harmadik kar -.a Fogorvosi Kar - fokoza­tos kialakítását kell, hogy jelentse. Ezáltal természetesen mind szervezési, mind oktatási, mind egyéb sikon a régi feladatok mellett sürgetően az uj feladatok egész serege jelentkezik. Ez annyira ismeretes, hogy azt hiszem ezek részletezésétől eltekinthetek. így t.k. lépések történtek mind költségvetési, mind káderfejlesztési sikon a megnövekedett igé­nyek kielégítésére. Fel kivárnám azonban hivni Rektor Ur szives figyelmét arra is, hogy fentiek értelmében igen szükségesnek és időszerűnek tarta­nám a fejlesztés szerves'része képpen a fogorvosképzés igényei­nek biztosítására második tanszék mielőbbi létesítését, elsősor­ban a gyermekfogászat és konzerváló fogászat igényeinek biztosí­tására, mely célszerűen a "gyermekiogászati és konzerváló fogá­szati tanszék /v.klinika/" esetleg a szovjet mint alapján "fogá­szati terápia tanszéke" elnevezést viselné. Ez azért is mielőbb kívánatos volna, hogy a fejlesztés kivitelezése is ennek szemmel­­tartásával történhessék. Szerves részét képezi ezen javaslatomnak a létesítendő tanszék személyi betöltésének kérdése is, hiszen enélkül az uj intézet beállítása sem történhet célszerűen: Abban a kedvező és szeren­csés helyzetben vagyok, hogy erre Egyetemünk régi, ismert és be­vált tagját dr. Tóth Károlyt, az orvostudományok kan­didátusát, egyetemi docenst hozhatom javaslatba, aki véleményem szerint erre a positiora - az összes személyi lehetőségek mérle­gelése mellett - véleményem szerint a legalkalmasabb volna. /Azt hiszem, hogy most - a gondolat felvetésénél - bővebb jellem­zést dr.Tóth Károlyról adnom nem szükséges: kívánságra természe­tesen ezt bármikor megteszem./ Megkérném Rektor Urat, hogy ezen javaslatomat jóindulatúan mér­legelni és azt mielőbb az Egészségügyi Miniszter Elvtársnak tu­domására hozni szíveskedjék." Petri rektor kívánatosnak tartaná, ha az egyetem bejelentené az említett tanszék létesítésére vonatkozó igényét. Amennyiben a minisztérium ezzel egyetért, a Minisztertanács elé kerül az ügy. Amennyiben a Kar elvileg egyetért a második fogorvosi tanszék létesítésével, akkor az ügyet az Egyetemi Tanács elé terjeszti. A maga részéről úgy véli, hogy a Kar Hattyasy professzor előter­jesztését elfogadhatná. Gellért tanár nagy örömmel fogadja ennek az egész kérdésnek elő­­rejutását és némi meggyorsulását is. Annakidején az egyetem 10 éves fejlesztési tervének tárgyalása során került először szóba a fogorvosi Kar létesítése, megelőzve a többi egyetemet. Hattyasy tanár akkor nem igen örvendett ennek az elgondolásnak, ő, mint dékán, a maga részéről erősen támogatta, örvendetesnek tartja, hogy most már Hattyasy professzor is szorgalmazza ezt a kérdést. Érdemesnek tartaná, ha Tóth Karoly személyével is foglalkoznék a Kar. Meggyőződött arról, hogy rendkívül preciz, pontos, elmé­letileg képzet és gyakorlatilag kiválá szakember, igy helyes len­ne, ha a Kar személyét feltétlenül előnybe helyezi az uj egyete­mi tanári állás szempontjából.

Next

/
Thumbnails
Contents