Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1960-1961, Szeged
1960. november 15., III. rendkívüli ülés
- 8 -c./ rögtön önálló pályamunkát kapnak s menetközben tanulják a mód. szert valakinek az ilánya alatt /Mikrobiológia, Gyermekklinika, Gyógyszerészeti intézetek/. Mind a három módszernek megvannak a maga előnyei és hibái, legsikeresebbnek azonban a b./ csoport mutatkozik. A rendelet szelleme főként a munkás-paraszt hallgatók TDK tagságát kivánja elősegíteni és ez az intézetekben kivánja meg ezen hallgatók fokozott figyelemmel kisérését. Ugyanis a munkás-paraszt hallgatók lemorzsolódása könnyebben történik kellő támogatás hiányában. A rendelet értelmében a tanszékek TDK vezető asszisztenciája beszámolói kötelezettséggel tartozik a Rektornak, illetve megbízottjának, ilyen szempontból kívánatos lenne az intézetekben félévenként a vezető asszisztensek beszámoltatása.” ivánovics tanár úgy véli tisztázni kellene, hogy pályamunkát is csak tudományos diákköri tag készithet-e? Marton dr.hozzászólásában kifejti, hogy a tudományos diákkörök uj. jászervezése a minisztériumnak ez év májusában kiadott rendelete szerint történt. Főfeladata, hogy segítséget nyújtson az egyetem szocialista átalakulásában, illetve a szociális összetételben megfelelőbb utánpótlás biztosításában. Természetesen a diákköri tagol részére nem jelent biztosítékot a diákköri tagság ahhoz, hogy egy< térni intézetben maradjanak, de gyakorlatilag mégis csak közülük k< rülnek ki az egyetemhez kinevezettek. Az intézetekbe való bejárással kapcsolatban le van szögezve: csak az a hallgató járhat be és dolgozhat valamelyik intézetbe, akinek erre az Intézetvezető és a KÍS7 engedélyt adott. Természetesen vannak nehézségek is és ezért fordultak most a Karhoz és azt kérik, hogy félévenként egy alkaloi mai foglalkozzék a Kar behatóbban a tudományos diákkörök kérdésév< A tudományos diákkörökkel kapcsolatban az-az igazság, hogy két téves nézet van elterjedve, helyes lenne tehát a középutat követni. A tapasztalat az, hogy abban az intézetben maradtak meg a diákköri tagok, ahol tényleges munkával bizták meg őket és komolyan foglal! t attak. ívánovics tanár szerint intézeteink túlságosan szükek ahhoz, hogy a tudományos diákköri tagok számára bizonyos metodikai kurzusokat állítsanak be, nem beszélve arról, hogy a legtöbb esetben az időpc egyeztetése is nehézségekbe ütközik. Éppen ezért a mikrobiológiai intézetben azt látták a legcélravezetőbbnek, hogy a tagokat beosztották egy-egy munkaegységhez, ahol bizonyos metodikát megtanulta! Az nem fontos szempont, hogy egyoldalúan lesznek kiképezve, lényeg hogy az ilyen kezdet megmutatja, hogy egyáltalán érdeklődnek e a tudományos munka iránt. A tapasztalat az, hogy először nagy a lelkesedés és később kiderül, hogy nem túlságosan érdeklődnek. A tanszékek és a jelentkezők együttes akarásán múlik, hogy eredményes lesz-e ez a munka. A lemorzsólodást egészen természetesnek -tartja s ebben mutatkozik meg az, hogy egyeseknél pillanatnyi hangulat és nem az igazi tudomány iránti lelkesedés okozta a tudományos diákkörbe való belépést.