Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1957-1958, Szeged

1958. június 24., Összevont kari ülés

2 politikai helyzete azonban még elmarad az általános helyzet és a szocialista ember igénye mögött. Az 1956 óta eltelt idő bebizonyí­totta az ellenforradalmi hírverés valótlanságát, hogy az egyetemi hallgatóság egésze szemben áll a Népi Demokráciával. A konszolidá­ciót - ha az előbbi állitás igaz volna - a többség ellenére nem le­hetett volna elérni. Egy egészséges erjedés indult meg a hallgatók között, aminek eredményeként kb. a hallgatóság egy negyede határo­zottan és szlárdan a Párt mellett foglalt állást. De vannak még szép I számmal ingadozók* utat keresők, akik már bizalmatlanok az ellenfor- 1 radalmi erőkkel szemben, elutasítják azok érveléseit és hajlandók előbb-utóbb a hallgatóság előző csoportjához csatlakozni. Volt és vanlj ellenséges erő is a hallgatók között, hiszen 5979 hallgató hagyta el az országot az ellenforradalmi'események kapcsán, 141 hallgatót pedig kizártak az egyetemekről ellenforradalmi tevékenység miatt. Vannak egyes hallgatók - talán kisebb csoportok is - akik revizio­nista, nacionalista, irredenta és polgári demokratikus nézeteket val-1- lanák. Ezeknek a száma azonban mind kisebb. -A tanszemélyzet jó része nem marxista és $ég nem áll szilárdan!] a marxizmus mellett. De ebben a kategóriában is van differenciálódás I _és fejlődés. Minden égyetemen megvan a Pártnak a szilárd kommunista és.pártonkivüli bázisa a tansegédszemélyzet tagjai között. A tanse­gédszemélyzet zöme kész'a lojális együttműködésre, de sokan nem meg- I •győződésből, hanem az erőviszonyok alakulása miatt. Általában a tár- I sadalomtudőmányi karokon erősebb a Párt. Az oktatók között elterjedt I káros nézetek a hallgatók között elterjedtekkel azonosak.'Ezen kivül I gyakori a polgári humanizmus és az értelmiség vezető szerepéről^val- I lőtt nézet. Az oktatás színvonala kielégítő, de a politikai világnézeti ti nevelést a szaktanszékek nem tartják feladatuknak. Ellenforradalmi . tevékenység miatt a különböző egyetemekről 81 tansegédszemélyzeti' ta-,­­got bocsájtottak el, több mint 500 hagyta el az országot. Ugyanakkor \ „ az ellenforradalom utáni hónapokban ezek helyét ellenséges érzelmű tani segédszemélyzeti tagokkal töltötték be. De még ma is gyakori eset, hogy az újonnan kinevezett oktatók politikailag nem erősitik az egye-:­­temeket. üsszekasonlitva a különböző egyetemeket a legkevesebb párt­­tagJaz orvostudományi egyetemek professzorai és oktatói között van. Kevés a munkás és parasztszármazású egyetemi oktató is. Ilyen körülmények között került sor a jelenlegi párthatározat ti meghozatalára. A párthatározat az egyetemen folyó politikai munkával, t a KISZ munkájával, az'egyetemi felvételekkel és az oktatói káderhely-*­­zet megjavatásával foglalkozik elsősorban. A határozat lényege és értelme az egyetemek szocialista irányú fejlődésének meggyorsítása. Megállapítja a határozat, hogy az egyetemek alapvető fel­adata a magasszinvonalu oktató és tudományos munka, amit a'tudomány és technika viharos fejlődése és a kapitalizmussal való nemes ver- ^ [ sengés egyaránt megkíván. Emellett azonban a fő figyelmet most, első- *­­sorban az ifjúság szocialista nevelésére, az egyetemek politikai erő-|­­sitésére kell fordítani, mert e téren mutatkozik a legnagyobb lema­radás. Kimondja a határozat, hogy valamennyi oktatótól meg kell köve-p* telni azt, hogy a passziv lojalitáson túlmenően az egyetemi ifjuságol t a Népköztársaság Iránti hűség szellemében nevelje és különös gonddal segítse a munkás és paraszt hallgatók szakmai fejlődését. A lojalitás & a minimális követelmény - conditio sine qua non - de ezen túlmenően állampolgári feladat a nem marxista oktatónak is a szocialista rend szellemében való nevelés. Alapvető feltétele egyetemeink szocialista I . fejlődésének az ellenséges burzsoá és revizionista nézetek eszmei leküzdése. Harcolnunk kell elsősorban a nacionalizmus, különösen irr«fe: dentizmus és szovjetellenesség ellen, valamint a "harmadik utas" és nemzeti kommunista" nézetekkel szemben. Revizionista nézetek szak—

Next

/
Thumbnails
Contents