Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1955-1956, Szeged
1956. június 19., VI. rendes ülés
Jelentés az 1955/56«évi tudományosköri munkáról« A Szervező Iroda 1955*április 8-án kelt jelentésében tüzetesen beszámolt a Tudományos Körök életéről az intézmény alapításától fogva. Ismertette a létszámviszony') yüo: ulásá t s. hallgatók érdeklődését, az Önálló tudományos munkák szúrnaof beszámolt a tudományoskor! tagok által tartott konferenciákról# Részletesen vázolta a jelentés a körök munkájában tapasztalt fogyatékosságokat, elemezte ennek okait és végül javaslatokat tett a tapasztalt hibák megszüntetésének lehetőségeire vonatkozóan. A jelentés benyújtása óta a következő mozzanatok érdemelnek figyelmet# 1/ 1955*niájus 9-án négy önálló munkán alakuló tudományos előadás hangzott el a helyben rendezett konferencián# Ezt megelőzően egyetemünk tudományos körei népes küldöttséggel vettek részt a Budapesten 1955 április 20-2p*között tartott I,Országos Konferencián. A szegediek közül Schneider Imre orvostanhallgató előadását tűzték ki előadásra. Más. bejelentett előadásainkra idő hijján miatt nem került sor# Résztvettünk az általános kérdéseket érintő Országos Értekezleten isf hol arról volt alkalmunk meggyőződni, hogy a Tudományos Körök problémái valamennyi egyetemen lényegében igen hasonlóak. Keltűnő volt, hogy az Orvostudományi Szakosztály iránt különösen a helybeliek részéről csekély érdeklődés mutatkozott# 2/ A folyó tanévb cm az elmúlt évekhez képest bizonyos fellendülés mutatkozott egyetemünkön# Az elméleti intézetekben a résztvevők létszáma mintegy 10 %-al emelkedett /összesen 51 fő/# A viszonylag alacsony létszám másfelől a munka elmélyülésével járt együtt# Ez többek között abban is megmutatkozott, hogy az egyébként példásan megrendezett, nagysikerű pécsi Országos II,Diákköri Konferencián a szegedi hallgatók hat előadással szerepeltek, melyeknek színvonala általános megítélés szerint igen kedvező volt# Előadásaink közül négyet, a résztvevők közül 5 főt, részesítettek 800 Ft-os pénzjutalomban. Az előadásainkat élénk és színvonalas vita követte# A konferenciával kapcsolatos intézet-látogatások is czámottévő haszonnal jártak. 3/ örvendetes módon az Egészségügyi Minisztérium küldötte beszédében rámutatott a szegedi diákkörök munkájában megmutatkozó fejlődésre. 1956.május 4— én a Bőrklinika^tantermében került sorra a szegedi körökfolyóévi konferenciája,, melyen 10 előadó szerepelt önálló kutatásokon alapuló munkájával. A munkák tudományos színvonala örvendetesen magasnak bizonyult. Az előadások után több diákköri vezető,általános érdekű hozzászólással szerepelt, majd a Szervező Iroda vezetője értékelte az ezévi munkát. Végül jutalmakat osztottuk lei. Az említett konferencia műsora kétségtelen bizonyítéka annak, hogy az elméleti intézetek közül főleg az Anatómiai Intézet? Jlyóg^yszertani Intézet, Élettani Intézet és a Mikrobiológiai Intézet ért el különösen szép eredményt a diákköri munka támogatásában. V A folyó tanévben szélesebb körben történt kísérlet a klinikai szakkörök létesítésére. Általában a IV. és V.éves hallgatók vettek részt. Ez a foglalkoztatás főleg arra irányulna, hogy a betegágy mellett történő gyakorlati kiképzést közvetlenebb módon támogassa, mint ahogy ez a tanréndszerü gyakorlatok során általában lehetséges.