Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1954-1955, Szeged

1955. január 11., IV. rendes ülés

Ennek indokát.többek közt abban látjuk, hogy ifjúságunkban meg­figyeléseink szerint - valószínűleg oktatási rendszerünk foly­tán é határozottan megmutatkozik az elméleti ismeretek értékének a kliníkumé fölé való helyezése. Lehetséges, sőt valószinü,hogy a klinikán felállított és klinikai tárgyú körök alkalmasaknak bizonyulnak az orvosi hivatástudat hatékonyabb felkeltésére és ébrentartására# A fentiek alapján kezdetképen belklinikái kör felállítását tervezzük. A tudományos köri munka szármára megszabott heti maximalis óra­szám /8 óra/ elegendő az első évfolyamon, de kevésnek bizonyul később, amikor a hallgató önálló feladatokat kap# A heti prog­ramúiban megszabott tudományos munka némileg ellenkezik az ilyen tevékenység természetével. A hal3g átok tanulmányi élfoglaltsá­ga többnyire nem egyeztethető kellő mértékben az intézet egyéb­­kénti munkarendjével; ez a körülmény jelentős korlátot szab a körökben dolgozó hallgatók intenzív munkájának. Az egyes egyetemi intézetek tudományos köreit illetően azt le­het mondani, bogy a tanszékek túlnyomóan teljesen meg vannak elégedve a hallgatók munkájával, szorgalmával. A Biológiai in­tézet tudományos körének 5 tagja nagy igyekezettel dolgozik, részben önálló témákon. Az Anatómiai intézetben a III.évesek nagy tanulmányi elfogla1tsága, valamint a IV.éves demonstrá­torok hivatali oktatói elfoglaltsága gátolja némileg az ered­ményes munkát. A Kórbonctani intézetben a vizsgaidőszakban e­­sett vissza az egyébként eredményes munka.. Itt egyébként Dávid Margit ás Kőszegi Béla igen-értékes önálló munkájukkal, publik­­dóikkal tűntek ki. A Gyógyszertani intézetben a munka igen­­szervezetten folyik é s’ r ó I eg ő s e tri Csaba tevékenységét dicsé­rik. Az Élettani intézetbenmunkacsoportban önálló vizsgá­latokat végeznek szép eredménnyel# A Mikrobiológiai intézetben a hallgatók szorgalmával teljesen meg vannak eleged.ve "és főleg Kagy Endre és Jánosik Bertalan munkáját emelik ki. Az Orvosi Vegytani intézet idén nem vett fel I# és II.éves ballgátót. A Mutettani intézetben 6 résztvevő közül csupán 1 nem mutatott 'kellő szorgalmat; az intézet rendes programmja mellett rend­szeres nyelvoktatásban részesíti a résztvevőket Marton György­­né közreműködésével. Az I#Belklinika és a Kórélettani intézet kórélettani köre a folyó "évben nem működil-d megfelelő résztve­­vok hiánya miatt. Az Egyetem május 15-iki benyujtási határidővel 25 pályatételt tűzött ki. Ezek egy része szabadon választható. Más részét az alábbiakban sorolom fel: Biológia: Az Intézet története. Élettan: 1. A kobalt és Kikkel-ionok hatása a szénhydratanyagcser 2. Az izom AEP-ase aktivitása a phylogenesis külön­böző fokain álló állatokban. Műtéttan: 1. Az uj vegetativ szerek hatása a fokalis gyulladásra. 2. A szivmegnyitás EKG-ja. I.Belklinika: 1. A klinika 10 éves beteganyagának statisztikai feldolgozása. 2. Ketosteroid ürítési vizsgálatok hepatitisban. 5. A carditis elkülönítése a keringési idő méré­se alapján. 4*. Keringési idő meghatározás Strophantin keze­lés előtt és után. 5* vvs resistentiavizsgalatok különböző betegsé­gekben és antibioticumok hatására.

Next

/
Thumbnails
Contents