Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1953-1954, Szeged
1953. október 30., II. rendes ülés
- 15 -• Dirner docens szerint a gyógyszertan, kórbonctan es kórélettan olyan tárgyak, amelyekkel többet nem foglalkoznak a hallgatók, viszont a belgyógyászati propedeutikára még sor kerül a későbbiek folyamán. A Bizottság megállapítja, hogy a Hl.éveseknek á II. félév végén 7 vizsgát és 2 beszámolót kellene tenniök. Azonban mivel a III. évesek túlterhelése általánosan ismert tény, javasolja a Bizottság, hogy a Tanács foglalkozzék a kérdéssel, nem lehetne-e a gyógyszertant keresztezett félévekben előadni, úgy hogy a vizsga a IV. év I. féléve végén.legyen esedékes. Hozzászólások a Tanácsülésen: • A III.évesek túlterhelésével kapcsolatban Janesó professzor kifejti, hogy a gyógyszertannak keresztieléves tárgyként" tÖrténő tanítása evidens dolog és nem tudja megérteni, miért nem járul ehhez hozzá a Minisztérium. Véleménye szerint ezt a kérdést eddig kell forszírozni, amig az illetékesek rá nem jönnek ennek helyes voltára. Annál is inkább helyesnek ezt a megoldást, mert egyrészt sok olyan dologról kell ^említést tenni, amit a hallgatók még nem tanultak, másrészt ezzel a megoldással a III.évesek túlterhelésének kérdése is megoldódna. Többek hozzászólása után a Tanács ismét teljes súlyával megkívánja felvetni ezt a kérdést és a társegyetemeket is felszólítja csatlakozásra. 5./ "Vizsgára csak az a hallgató bocsátható, aki a megelőző félévben tanulmányi kötelezettségeinek eleget tett." Hozzászólások a Tanácsülésen: ✓ Korpássy professzor helyesnek tartaná, ha konkretizálnák azt, hogy a hallgatók szempontjából mit jelent az, hogy "tanulmányi kötelezettségének eleget tett". Az elmúlt évben is előfordult, hogy 15-20 igazolatlan abszenciával mentek a hallgatók vizsgázni, egész félévben semmi bajuk nem történt, nyugodtan hiányzotak és az év végén vizsgát tehettek épp úgy, mint a többiek, akik rendesen látogatták az előadásokat. Helyesnek tartaná azt lerögzíteni, hogy hány igazolatlan abszencia esetén nem lehet vizsgára bocsátani a hallgatót. Kőszegi professzor megjegyzi, hogy régen 3 abszencia esetén a dékán megintette a hallgatót és 4 igazolatlan hiányzás után a félévet elvesztette,. főbbek hozzászólása és a DISZ képviselőjének meghallgatása után a 'fanács úgy határom, hogy a hallgatót 5 igazolatlan a bszencia után dékáni intés* ben kell részesíteni, abban az esetben pedig, ha-az illető tantárgy előadási óraszámainak 10 /5-ban,nem volt jelen, vizsgára nem bocsátható és félévét elveszti. £./ "A tanulmányi munka tervszerűsége érdekében a hallgató köteles vizsgáját a számara kijelölt időpontban letenni." -A Bizottság ezt a pontot is helyesli. * 7./ "A vizsgáztató általában az illető tárgy előadója legyen. Az előadó akadályoztatása esetén a dékán vizsgáztatónak más oktatót is kijelölhet." " A vizsgázók nagy száma esetén az előadó, illetve a kijelölt vizsgáztató a dékán engedélye alapján az egyetem más oktatóival a vizsgáztatást megoszthatja, de a vizsgákért ez eset* c