Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged

1952.október 31., II. rendes ülés

- 28 -A kiértékelés azt mutatja, hogy az évfolyam nagy többsége t egészen jó, vagy rossz eredményt ért el, jó és közepes eredmény aránylag kevés volt. Az a tény, hogy az eredmények több tárgyból megegyeznek azt mutatja, hogy a kisvizsgákra való készülés e^yfoi ma mértékű volt. A közepes átlag az évfolyam tavalyi eredményekhez képest visszaesést jelent. Ennek fő oka az, hogy jegyzet és könyv vagy egyáltalában nem áll rendelkezésre, vagy csak korlátolt számban, igy a rosszul jegyzetelő hallgatók nem tudtak megfelelően felkéss ni. Az előadó professzorok ezután még fokozottabban fogják ellen­őrizni a jegyzetelést, a hallgatóktól bekért füzetekben, A tanulópárok működése most már a kisvizsgák után lemérhe­tő és amennyiben az eredmény nem kielégítő, az összeállításon módosítani fogunk. A konzultációkat eddig nem vették igénybe - főként azok a hallgatók, akiknek szükséges lett volna. Most a tanszékek a gyen­ge eredményt felmutatókat személy szerint kötelező konzultációra fogják behívni. Munkafegyelem terén az alábbiakat jelenthetem, főbb alka­lommal tapasztalt igazolatlan hiányzás 3 hallgatónál fordult elő. Ezeket a tanulmányi Osztály fegyelmi tárgyalásra bocsájtja. Fe­gyelem terén csak a Növénytani Intézet részéről merült fel kifo­gás az évfolyam ellen. A félév elején több esetben rendzavarás fordult elő a gyakorlaton. Oka ennek az volt, hogy a hallgatók másodrangunak tartják e tárgyat maguk számára. Az intézet meg­felelő eréllyel visszautasította e viselkedést és a int Simonovit tanársegédtől értesültem, ez a visszás helyzet most már meg­szűnt. kegyelmi eljárás egy volt eddig, iutsek Margité, aki az évfolyam DISZ gyűlésén egy reakciós verset mondott. Dékáni meg­rovást kapott. Az évfolyam magatartása a tanszemélyzet felé a fenti kivételtől eltekintve, példamutató. A gyakorlatokon a vezető asszisztens utasításait teljesitik. Az előirt tematiká­tól elmaradva nincsenek. A III.évesek osztályfőnöke, Búzás Géza tanársegéd a következőket jelenti: Kisvizsga négy tárgyból volt. 1. / A Gyógynövény és drogismeret cimü kollégiumból f.hó 14—én megtartott demonstráció eredménye a következő: 52 hallgató közül megjelent 50, ezek közül 4-9 irt dolgozatot. Az eredmény a követ­­k © z ö • 4- jeles.........................8.08 % 8 jó................................16.30 % 14- közepes . • . . • 28.00 % 13 elégséges • . . . 26.35 % 9 elégtelen • . . . 18.36 % 1 nem volt osz­tályozható . . . 2.4-4 % A 49 hallgató átlageredménye 2.65 volt. 2. / A Gyógyszerészi kémia cimü kollégiumból megtartott kisvizsga eredménye a következő: az I-II.DISZ csoport átlag pont eredménye 3»8 a III-rV DISZ csoport átlag ponteredménye 2.8 Jeles ,7» a többi jó és közepes. Elégtelent 3 hallgató kapott. 3. / A Receptura cimü kollégiumból Megtartott kisvizsga eredménye átlagban 3.8 volt. Részletek a következők: Jeles 13.33 % Közepes 37.79 Jó 44.44 % Elégséges 4.44 %

Next

/
Thumbnails
Contents