Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged

1952.október 31., II. rendes ülés

- 22 -származás, szociális körülmények, családi körülméryek, poli­tikai magatartás, továbbá esetleges hiányaik vagy panaszaik szakmai vagy egyéb téren - összegyűjtöttem és a hallgatóság problémáival egyénenkint bármikor jöhet hozzám foglalkozom. Á diákotthonok lakóinak panaszát ez alkalommal is tolmácsolor sürgős intézkedést kiván a téli takaró kérdése, mert a hall­gatóság nagy része hazulról meleg takarót nem kapott és egy­­szál vékony takaróval takaróznak. Hallgatóság politikai nevelése, érdekében az elméleti és gya­korlati órak vezetői alkalomszerűen méltatják a nagyobb jelei ségü politikai eseményeket. Ezt a célt szolgálja az Egyetemi és Főiskolai Pártbizottság á&tal hirdetett politikai előadás­sorozat , ^ amely a DISZ politikai nevelési munkáját igyekszik támogatni. Eddig két előadás volt: egyik az ember szárma­zásáról, másik a vallás keletkezéséről. Az előadások idő­pontja előtti napokban a tanulmányi felelősök, illetve osz­tályfőnök minden alkalommal felhivja az ifjúság figyelmét az előadások fontosságára és annak minél nagyobb számban való látogatására. 4-./ A közép és alsókáderek munkája? jónak mondható. Az. egyes in­tézetekben az okfcato munkában is tevékenyen részt vesznek, így az Anatómiai Intézetben dolgozó tudományos munkaerő az oktató személyzetnek a boncolásban is segit. Az Orvosbiológia intézetben a gép és gyorsirónő szakmailag képezi magát és a jegyzetek és tudományos dolgozatok gépelését már szinte ki­fogástalanul és. hibátlanul végzi. Az Orvosvegytani Intézet­ben az egyik alsó káder Farkas András gazdaságos ötleteivel elősegíti az eredményes oktató munkát és az anyagtakarékos­ságot. dr.kozma Márta a II.évesek osztályfőnöke az alábbiakat jelenti: Hiányzások az évfolyamon vannak, azonban hogy ebből mennyi az igazolatlan hiányzás azt pontosan jelenleg még nem tudom,mert a Tanulmányi Osztályon az utóbbi hiányzásának igazolása éppen most van folyamatban, mint az a tanulmányi előadó velem közölte. Eddig igazolatlan hiányzás miatt három hallgatót /Kara József, Molnár Imre és Kiss István/ egy havi ösztöndijának csökkentésére Ítélt az évfolyam fegyelmi bizottsága, Boros Máriát pedig ugyan­csak igazolatlan hiányzása miatt figyelmezésben részesítette. Késések is előfordulnak az órákról és gyakorlatokról is, bár- ezen a téren az utóbbi időben örvendetes javulás volt észlel­hető. A T.O. a marxista tanszék felé megtette az intézkedéseket az irányban, hogy az előadásokat ott is pontosan kezdjék me^ és fejezzék be, mert ezáltal az évfolyam az utána következő órákon nem tud pontosan megjelenni. Az évfolyam fegyelmében az utóbbi hetekben némi lazulás volt észlelhető, amelynek okát az évfolyam vezetőségével az ál­lami tanulmányi felelősökkel és DISZ csoportvezetőkkel történt megbeszélés alapján főleg abban látom, hogy az évfolyamon van néhány hallgató, akik helytelen magatartásukkal rossz példát szol­gáltatnak. Ezeknek kollektiv és szakmai munkája egyaránt kívánni­valót hagy maga után. így Molnár Imre magatartása ellen merült fel kifogás, aki nemcsak szakmailag gyenge, de ahogyan nekem az ügyet referálták "szemtelen” magatartása és hiába beszél neki a DISZ csoportveze­tő, vagy a népnevelő, vagy rándít ezekre a vállán egyet, vagy pedig ®1érzékenyül, javulása érdekében mindent megígér, utána pedig minden megy úgy, ahogyan azelőtt. Minden idejét a Szabad­ságharcos Szövetség keretén belül ejtőernyőskiképzéssel tölti /igazolatlan hiányzás miatt már állott fegyelmi bizottság előtt/,

Next

/
Thumbnails
Contents