Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged

1952.október 31., II. rendes ülés

- 21 -bonceszközök visszaadására azonban sem akkor, sem a mai napig nem kerültek elő. Az esetet jelentettem a Tanulmányi Osztály Vezetőségének azzal a kéréssel, hasson oda, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő. f./ Fegyelmi eljárás. Fegyelmi eljárást egy hallgató: Kiss Károly ellen kellett alkalmazni többrendbeli igazolatlan mulasztása miatt. A nevezett azzal védekezett, hogy az óráik időpontjában a bölcsészkarra való átkérése ügyében járt el. A kimgaradásáról hivatalos értesítést a tanulmányi Osztály részéről ezideig nem kaptam. 2./ Az ifjúság magatartása a tanszemélyzet felé kielégitő. Az oktató­személyzet és a hallgatóság közötti kapcsolat mindinkább el­mélyül azzal, hogy a hallgatóság i^en tekintélyes része szakmai, politikai vagy szociális, sőt családi kérdésekben is bizalommal fordul tanácsért. Általában tisztelettudók és udvariasak. A vállalt munkát, amely jelenleg a folyamatos tanulás, tőlük tel­­hetőleg elvégzik, annál is inkább, mivel rövid időközökben, különösen a gyakorlatvezetők számon kérik a tanultakat. 5./ tanszemélyzet a hallgatóság szakmai nevelése érdekében minden tőle telhetőt megtesz. -A hetenkint több órában tartott konzul­tációk és demonstrációk a folyamatos tanulást eredményessé te­szik. Egyes intézetekben, mint az Orvosbioló^iai Inétzet a no­vember 7-i munkafelajánlások a konzultációk idejének felemelé­­sére és a hallgatósággal fokozottabb foglalkozásra irányultak. Az oktató személyzet ilyen irányú munkája azonban gyakran meg­törik a hallgatók passziv magatartásán. A konzultációkra, illet­ve demonstrációkra a hallgatóságnak csak egy bizonyos csoport­ja jár el rendszeresen, /főleg azok, akik a tárgy iránt fokozt­­tabb érdeklődést tanúsítanak/ nagyrésze attól távol tartja ma­gát. Ez a probléma a legutóbbi DISZ ülésen is szóba került és azzal magyarázták, hogy; "a minden tárgyból való konzultáció az egyéni tanulást veszélyezteti“. A DISZ bizottsága és az egyes intézetek oktatószemélyzete azonban igyekszik meggyőzni a hall­gatóságot a konzultációk és demonstrációk fontosságáról. Egyes intézetekben, mint az Orvosbiológiai Intézet, a biológia meg­szerettetése érdekében az oktató személyzet az Intézetben fel­állított akvárium és terrárium növény és állatvilágát ismerteti az érdeklődő hallgatóságnak, illetőleg a gyakorlathoz szüksé­ges anyag beszerzése érdekében gyűjtő kirándulásokra viszik őket. A Fizikai Intézetben a gyakorlati oktatás munkájában részt vevő tanszemélyzeti tagok az előadási anyag nehezebb részeit is tanulókörszerüen átismétlik és a jegyzetek hiánya miatt a gyakorlati anyagot előadják. Munkájukat kezdetben a Békeépület­ben folyó belső munkálatok nehezítették. Az uj épületben folyó berendezkedés még nem fejeződött be, ezért a munka javulása érdekében van még bőven tennivaló, s ebből a munkából a közép- és alsókáderek alaposan kiveszik a részüket. Az orvostanhallga­tók és gyógyszerészhallgatók gyakorlataihoz külön tudományos munkaerőt állítottak be. A tanulmányi Osztály a tanulócsoportokat, illetve tanulópárokat úgy válogatta össze, hogy a gyengébb tanulókat jó, vagy kiváló tanulókhoz osztotta be. ^zek az u.n. "Roder" tanulócsoportok, amelyeknek tagjai kölcsönösen segitik'is egymást, november 7-re a^Eagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tisztele­tére versenymozgalom indult az évfolyamon. A szakérettségisek összeírása minden Intézetben megtörtént és ezekkel az orcató személyzet külön foglalkozik, egy arra külön kijelölt asszisztens személyében. A hallgatók adatainak felvételéaése még nem nyert befejezést. A fontosabb adatokat, mint iskolai végzettség, iskolai eredmény,'

Next

/
Thumbnails
Contents