Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged
1952.október 31., II. rendes ülés
- ~B -Ami a Miniszter Asszonynak a 70/100-ra vonatkozó kijelentését ill tényleg nem foglalkozhat a minisztérium a belső felosztással. Ismét hangsúlyozza, tudatában van annak, hogy igen sok a nehézség es talán ha az AEK-tól megkapnánk a normát, akkor lehetne konkrét formában letárgyalni a kérdést. Medgyesi igazgató véleménye szerint jóllehet, hogy 100 á^yra 70 személy van megszabva, azonban ennek még belső megoszlása is van, aainél ellentét mutatkozik a pénzügyi és költségvetési közegek között. írásban kérte két alkalommal az AEK-tól a normát, végre a geden járt kiküldött oLyértelemben válaszolt, hogy az nem adható kj s ez tulajdonképen csak belső elgondolás, nem végleges és csak kizárólag az'ő használatukra volt felállítva és most készül a klinikákra vonatkozó norma-tervezet. V 9-' A vita lezárásaképen Elnök kéri, hogy Maltner professzor a kérdést terjessze a Klinikai bizottság elé. 6. / Elnök bejelenti, hogy a gazdasági igazgató a Kísérleti Állattenyésztő telep létszámigényének kielégítése tárgyában megkereste az Országos Tervhivatal Műszaki fejlesztési Eposztályát.Minthogy az állattenyésztő telep mielőbbi megindítása általános egyetemi érdek, kéri az akadémikus professzorokat, járjanak közre,hogy a kért létszám biztosítva legyen. Medgyesi igazgató fentiekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy addig is amíg ez megtörténik, agy segédmunkást alkalmaztak, aki alkalmasnak mutatkozik, hogy kisebb méretekben be tudja inditani az állattenyésztést. Tudomása szerint a bőrklinika állatgondozója, Ábrahám Márton már foglalkozik is az uj alkalmazottal. Tudomásul szolgál. 7. / Elnök közli a tanáccsal, hogy Hetényi Professzor javaslatot tett az egyetemi professzorok és tanszemélyzet részére biometriai tanfolyam megszervezése érdekében. Elnök ezzel kapcsolatban átirt a helyi matematikai intézetnek, ahonnan azonban olyértelmü választ kapott, hogy nem tudnak megfelelő szakembert rendelkezésünkre bocsátani és javasolják, hogy ezzel a kéréssel forduljon egyetemünk az Alkalmazott Matematikai Inté zethez. Tudomásul szolgál azzal,hogy a Tanács biometriai tanfolyam szervezését helyesnek tartja és felkéri dékánt, hogy az előadó személyére vonatkozólag keresse meg az Alkalmazott Matematikai Intézetet. r* 8. / Elnök bejelenti, hogy a legutóbbi tanácsülés határozatának elegettéve a tüzelőanyag ellátás terén mutatkozó zavarok kiküszöbölése érdekében jelentéstételre szólította fel a gazdasági igazgatót, ill. a G-h.tüzelő felelősét. A beérkezett jelentésből megállapítható, hogy dr.Kristóf Árpád tüzelő felelőst nem terheli felelőség, mert ezirányu munkáját mindenkor lelkiismeretesen és pontosan végezte. Tekintettel azonban nevezett pénztárosi minőségére, a gazdasági igazgató dr.Matolay Olivért bizta meg a tüzelő felelősi teendők ellátásával és ezen időre más munkakörétől mentesítette. Elnök felterjesztést intézett továbbá a Miniszter Asszonyhoz kérve