Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged

1953. január 27., V. rendes ülés

14 -.linók véleménye szerint ez kétségtelenül hiányosságnak tudható be az osztályfőnökök részéről. Kéri, hogy a jövőben ennek kiküszöbö­lésére fektessenek súlyt, vegyék fel a kapcsolatot a katonai tan­székkel és a legközelebbi tanácsülésen erről számoljanak be. £r.Halmágyiné dr.Tímár ^lice tsg. az V.évfolyam osztályfő­nöke az alábbiakat jelenti: Az '-'.év életében az elmúlt hónap legnevezetesebb - eseménye a bőrgyógyászat szigorlat volt. 74 hallgató közül 30 vizsgázott jelesre, 7 megbukott, de ezek közül is 6 az utóvizsgán megfelelt. Tekintetbe véve, hogy a tárgyat 1 féléven azaz 3 hónapon át hall­gatta az évfolyam, ez az eredmény nem tartható rossznak, átlag:3.8£ Az V,évesek kérelmére ehelyen tolmácsolom köszönetüket a Bőrgyó­gyászati Klinika gondos vizsgáéiőkészitéséért, külön köszönet illeti meg darázsi Mária és Jáksó Bizella tanársegédeket. A legtöbb hallgatót beszámolóra az I,Belklinika hívta be /19/ ezek közül mindenki beszámolt. 9-en mentek ideggyógyászat­ból és 8-an közegészségtanból beszámolób a, a többi tárgyból át­lag 4-3 hallgató volt köteles beszámolni. Politikai gazdaságtan­ból nem felelt meg 3» nem jelent meg a vizsgán 4 hallgató. A vizs­gákon sehol nem történt kirivó esemény, vagy fegyelmi vétség, az évfolyamon a félévi fáradtság a szokott mértéknél jobban nem mu­tatkozott. A Békán elvtárs, illetve a kari üléshez az V.év a követ.ező kérésekkel fordul: 1/ tekintettel az évfolyamra váró 6 évvégi szigorlatra a második félév - folyamán engedtessenek el a kisvizsgák, vagy ha ez nem lehetséges 1 kisvizsgánál többet, az első félévhez hason­lóan, ne kelljen letenniök. 2/ az ideggyógyászat jegyzet nem lévén megfelelő, a Huszák professzor által ismert, Környei jegyzetből, amelyből a pécsiek is tanulnak, jutassák a szegedi V.évnek is. Az évfolyam kész a jegyzet teljes árát megtéríteni. A tanulmányi osztálytól a tan­rendben Tévő 'hiányosságok korrekcióját kéri az évfolyam, ugyanis tantermi beosztásuk 1 Ízben a I1/.évvel és gyakorlati beosztásuk 1 Ízben szintén a IV.évvel ütközik. Az évfolyamban az a hir ter­jedt el, hogy belgyógyászatból és sebészetből évvégén mégsem kell szigorlatozniuk. Kérik a kételyek eloszlatását. Huszák professzor hozzászólásában előadja, hogy az iáeggyógyásza­n r ácó non hűc^.ól I" n m "i n 'i o >7. "h j 11 tTVmn 1 3 Víl — oegyze­ti jegyzet kérdésében beszélt a minisztériummal, de azt a va< laszt kapta, hogy csak komoly indokok alapján lehetne más je0 tét kérni. Olyan hibák nincsenek a pesti jegyzetben, ami gátol­ná a tanulás eredményességét. Amennyiben a minisztérium költségve tése engedi, a pécsi jegyzetet fogják sokszorosittatni. Ismétel­ten kapcsolatot”fog keresni ebben a kérdésben a minisztériummal. Törköly tan.oszt.vezető megjegyzi, hogy a kisvizsgák elengedé­sere nincs lehetőség az ellenőrzés folyamatossága miatt. A tan­rendi ütközésekkel kapcsolatban az évfolyam keresse fel a tan. osztályt. Az ideggyógyászati jegyzet kérdéssel kapcsolatban kéri_ Huszák professzort és az évfolyam osztályfőnökét, ügy foglaljanak állást ehben a kérdésben, hogy a hallgatóság az esetleges gyenge vizsgaeredményeket ne indokolhassa a jegyzettel. Elnök bejelenti, hogy a III.évesek tanrendje a kórbonctani gya­­"korlatok szempontjából rossz és a maga részéről nem fogadhatja el, mert ilyenformában nem tudja a kiképzést biztosítani. A ran. osztály hívjon össze ismét értekezletet az érdekelt tanszékek között a tanrend megváltoztatása érdekében. Minden hallgató heten­te 2 alkalommal a hét két távolabbi napján vehessen részt gyakor­laton. i

Next

/
Thumbnails
Contents