Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1949-1950, Szeged

1950. június 1., XV. rendkívüli ülés

Blaök kérdést tesz fel a jelenlévő Tanulmányi Osztály vezetőjéhez, hogy fenti könyveket a Tanulmányi Osztály rendelte-e, adott-e utasitást azok kifi­zetésére* Levendelnés a kérdéses könyveket nem a Tanulmányi Osztály rendelte, több azok közül a hallgatók ideológiád, oktatásához nem megfelelő, ill. nem elegen­dő. ügy tudja, hogy a V.h. Minisztérium rendelte és küldte le azokat s Trencsényi-WaldSsPfel rektor Barek István bölcs.kari tanulmányi osztály veze­tőnek adta át azzal az utasítással, hogy ezeket a könyveket a négy Kar tanulmányi osztályai között osszák el. A könyvek a tanulmányi osztály birto­kában vannak. Ő a kifizetésre utasitást a gazdasági igazgatóságnak nem adott. Ivánovics prodtékán megjegyzi, hogy a könyvek árának kifizetése egyes * c * * * intézetek által a legnagyobb nehézségbe ütközne, mivel csakis olyan könyvek fizethetők ki, melyek az intézet leltárába vétettek s azt az intézet igazga­tója igazolja. Hetényi tanár javasolja, a kar tartsa fenn magának azt a jogot, hogy maga döntse el, milyen könyvek beszerzése szükséges tanulmányi szempontból. «■ ? n A» * A Tanulmányi Osztály vezetője helyesli a javaslatot. A Kar megbízza a Tanulmányi Osztály vezetőjét, tisztázza fenti könyvek ren­delésének eredetét, továbbá felkéri elnöklő Dékánt, intézzen átiratot a t -* e> gazdasági igazgatósághoz, melyben értesj ^ * * * se, hogy a fenti összeg kifizetését elől bi okok alapján az egyes intézetek nem vállalhatják; a gazdasági igazgatóság kérjen a V.K.M.-től póthitelt erre a célra. A V.K.Minisztérium szigorlati rendeletével kapcsolatos megbeszélés. Az évvégi vizsgák tervszerű és sikeres lebonyolitása érdekében s különösen «.nnak megakadályozására, hogy munkáskáderek lemorzsolódása ne következzék be, elnöklő Dékán a következő javaslatot terjeszti a Kar elés A vizsgáztató tanárok tegyenek meg mindent arra vonatkozóan, hogy a hallgatóság jól elő legyen készülve a szigorlatokra és kollokviumokra. Ennek « érdekében javasolja, hogy minden intézetben és klinikán állitsanak fel egy- i » szakmai tanácsadó szervet, amely a nap bizonyos meghatározott idejében a hozzáforduló hallgatóság rendelkezésére állna vizsgái problémájuk terén történő tanács—és segitségnyujtásra. Esetleg különböző napokra más és más

Next

/
Thumbnails
Contents