Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

tudhatja soha, hogy megérkezik-e az ut végére. Ezért, mikor megtöltötte utravaló^al a tarisznyáját, fohászkodik egyet. Mi is nagj' útra indulunk, egy tanév küzdelmei vannak előttünk. S ha is süt is a nap és száraz az ut, holnap zenghet felettünk az ég, orkán csaphat le ránk a fekete felhők közül, elpusztítva mindent, mi, aki drá ga nekünk, oly á rv^ n h agyv a b ennünke t a ro mo k f ele 11, hogy az élet száz sor keservesebb lenne, aint a halál. Voltak az egyetemnek vészben fogant tanévei, fogott már fegyvert egyként tanár és tanitvány, nem ismeretlen előttünk az élet-halál harc, de arra is emlékszünk, hogy a sors milyen szörnyűségesen bánt el velünk, hogysn büntetett jóságunkért, barátságunkért, vitézségünkért, hogyan vette el Egyetemünk szülőföldjét, vele sokunknak drága szülőföldjét, boldognak tervezett életét, öregségét. Hogy a magyar kitartás, él ni akarás mégis talpraállitotta az országot, az nem teszi meg nem történtté megcsonkittaté sunk at, szenvedéseinket. Ez a tanév ránk nézve még nem vészben fogant, adja Isten, hogy ne is legyen azzá, de szomszédságunkban újból tombol az ember örök harca embertársa ellen. Hálunk csend van. Hem a féléie/a, hanem a bátorság, az elszántság csendje. Sokan dicsérik e nálunk