Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged

1974. június 25., IV. rendes ülés

Dr.Berencsi György rektorhelyettes kiegészítésként megjegy­zi, hogy - a TDK munkához hasonlóan - a sport munkára is or­szágos szinten figyeltek fel. Az I. hely az előző évekhez képest előrelépést jelent és a teljesítményért elismerés illeti az ifjúságot. Elmondja továbbá, hogy a napokban megtárgyalta az öltöző- és zuhanyozó kiépítésének lehetőségeit az Egyetem főmér­nökével. Amennyiben a Művelődésügyi Minisztérium támoga­tása realizálódik, a jövő évben ez is megoldható. Megemlíti még, hogy minisztériumi felterjesztéssel kérték az Egyetemen a testnevelési csoport kialakítását, tekintet­tel arra, hogy a József Attila Tudományegyetemmel eddig közös vezető testnevelő tanár, Tari János júniustól nyug­díjba vonul. Ez a szituáció alkalmat kinál a szétválás­ra. Az előzetes tárgyalások alapján úgy tűnik, hogy a Minisztérium a kérdést•akceptálni fogja, döntés azonban még nincs. Megemlíti továbbá, hogy az Apáthy Kollégium tornaterme messze elmaradt a korszerűségtől. Főként a kiszolgáló /zuhanyozó* öltöző, stb./ helyiségek ellen emelt kifo­gást a KÖJÁL is. A külön női és férfi öltöző és zuhanyo­zó érdekében a KISZ áldozatvállalásával lehetne megoldást találni, ha a klub-helyiségekből a szükséges 36 m2-t ren­delkezésre bocsátaná. Tárgyalás történt a Minisztériumban újabb tornaterem épi­­tése ügyében is, a nővérotthon mellett. Pozitiv választ még nem kaptak, de úgy látszik, hogy a Minisztérium ille­tékesei megfelelő hozzáállással kezelik a kérdést. Kérdések, javaslatok. Dr.T'óth Károly professzor az iránt érdeklődik, hogy a Medikus Kupa során labdarúgásban milyen helyezést sike­­rült elérni. Felveti továbbá, hogy amennyiben megalakul az önálló test­­nevelési csoport, a dologi feltételeket /helyiség, stb./ tudja-e biztosítani az Egyetem. y Gáspár László Vl.é.oh. megjegyzi, hogy a KISZ részéről ^ekássy Koppány teljes jogú felhatalmazást kapott a sport­kérdések vonatkozásában. Erre figyelemmel kéri, hogy az ilyen témájú előterjesztéseket nevezett is láthassa, mi­vel jelen esetben nem volt róla tudomása. Megemliti, hogy a tömegsport érdekében a hallgatók a 15.000 helyett 21.158 munkaórát teljesítettek, amely az eddig még fel nem mért munkával együtt kb. 25.000 órára módosul. v**- 12 -

Next

/
Thumbnails
Contents