Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged
1974. június 25., IV. rendes ülés
Megjegyzi végül, hogy a csónakok kérdéséről is jó lett volna a beszámolóban emlitést tenni. Dr.Berencsi György oktatási rektorhelyettes válaszában közli, hogy a labdarúgásban II. helyezést sikerült elérni. A testnevelési csoport különválásának dologi feltételeihez költségvetésileg a fedezetet biztositani kell. A megoldásra az Egyetem vezetése törekedni fog. A beszámoló a csónakok kérdésével nem foglalkozott, mert az sajnos éppen a magas vizállás miatt "zátonyra futott." Kiemelni nem lehet, mert összedül, otthagyni pedig őrzési problémák miatt nem lehet. Talán sikerül majd valami garázs félét biztositani a csónakok részére, de nem a SZEOL keretén belül, mert az ő feltételeiket nem tudja az Egyetem teljesiteni. Az alábbi határozati javaslatot ajánlja elfogadásra, megjegyezve, hogy az elismerés részben már meg is történt, kis dicsérő lapok kiadásával. Az Egyetemi Tanács a javaslatot egyhangúlag elfogadta: i Az Egyetemi Tanács a testnevelési és tömegsport helyzetéről előterjesztett tájékoztatót elfogadja és elismerését fejezi ki azon hallgatóknak és dolgozóknak, akik a tömegsport fejlesztése érdekében eredményesen közreműködtek. Az 1974. évi Országos Medikus Kupa elnyeréséért elismerésben részesiti a versenyzőket, a rendezvény szervezőit, valamint a végrehajtásban közreműködő hallgatókat és dolgozókat. Pelkéri a KISZ és Szakszervezetet, valamint az illetékes tisztségviselőket, hogy a tömegsport fejlesztése érdekében szervezzenek társadalmi munkát és minden területen segitsék a fejlődést. Pelelős: Dr.Berencsi György professzor, oktatási rektorhelyettes 7. NAPIREND / Személyi kérdések / —— —--------------------i I- 13 -