Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 3., VII. rendes ülés
2 Hogy még figyelemreméltóbb eredményeket érhessünk el? az osztályfőnökök vezetése alatt működő patronáló orvosok munkájában szükséges, hogy az állami vezetés - az Egyetemi Tanács és az illetékes tanszékvezetők is - figyelemmel kisérjék munkájukat. Megfelelően értékeljék a munkát végző osztályfőnökök és KISZ patronáló orvosok munkáját. Amikor lehet, jusson kifejezésre jó munkájuk értékelése a külföldi tanulmányutak, prémiumok, előléptetések, stb.stb, esetében is, hogy érezzék patronáló munkájuk megbecsülését. A hanyagul dolgozók pedig ne részesüljenek jogtalan előnyökben, mint azt sajnos többször látjuk. A legutóbbi osztályfőnöki megbeszélésen évfolyamonként részletesen megvitátották és az azóta beküldött Írásbeli jelentések alapján az alábbiak állapíthatók meg; ■ I.évfolyam /osztá-lyf önök: Szabó Imre tanársegéd, Biológiai Int,/ Rendszeresen résztvesz az évfolyam megmozdulásain, gyűlésein, ezenkívül, mint a Jancsó Kollégium félállású nevelőtanára, több időt tud fordítani a hallgatóság megismerésére, mint osztályfőnök társai. Egyúttal megállapítható, hogy az I. évfolyam félévi tanulmányi eredménye, fegyelme - az oktató intézetek véleménye szerint is - jónak mondható. A csoport patronálok közül különösen lelkiismeretes munkát végez Dr.Prókai András adjunktus és Németh Gábor tanársegéd, akik szoros kapcsolatot tartanak a patronált csoportúkkal. A hallgatói jellemzések egyelőre csak feljegyzés formájában készültek el, de a tanév befejezésére minden hallgatóról élkészül egy rövid jellemzés; melyet a hallgatókkal is:.ismertetni és ellenjegyeztetni fognak. II.évfolyam /Osztályfőnök: Dr.^zemere György adjunktus/ Már az elmúlt tanévben is igen lelkiismeretes munkát végzett, mint osztályfőnök. A. II,évfolyamon tanulmányi és fegyelmi téren az első félévben kétségtelen lazulás volt észlelhető az I.évhez viszonyítva, de az utóbbi időben már javulás tapasztalható. Az osztályfőnök elmondása szerint az elmúlt tanévben - mint I.éves hallgatókkal - szorosabb kapcsolatot tudott fenntartani, mivel egyúttal oktatójuk is volt. Ebben a tanévben is rendszeresen résztvett az évfolyam különböző megmozdulásain, évfolyam és KISZ taggyűléseken, néhány csoportgyüléseken, de mégis úgy érzi, hogy a tavalyi kapcsolata bizonyos mértékben lazult az évfolyammal, Jelenleg összesen 17 hallgató jellemzése készült el, bár hiányosan, de az egész évfolyamról megvannak a jellemzésekhez szükséges adatok, igy a tanév befejezésére a KISZ-csoport patronálókkal együtt azt végleges formában elkészíti.