Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged

1963. május 3., VII. rendes ülés

- 3 -III. évfolyam /osztályfőnök: Dr.Virágh Szabolcs tanársegéd/. Rendszeresen résztvesz az évfolyam gyűléseken, jó kapcsolatot tart az évfolyam vezetőségével, akik különböző problémákkal már többször felkeresték. Az érdekelt tanszékek tanulmányai fe­lelőseivel szintén jó a kapcsolata. A KISZ csoport patronálok közül dicséretes jó munkát végzett Minker Emil, dr,László Aran­ka és Dr.Vógh Pál tanársegédek, A többiek is ellátták feladatu­kat, azonban munkájuk nem volt olyan eredménye^* mint a felso­roltaké. A hallgatói jellemzéseket a csoport patronálók végzik elsősor­ban, akik a csoport tagjait már közelebbről megismerhették. Eddig a 12 tanulmányi csoportból 5 csoport jellemzése készült el, a többit a tanév befejezéséig folyamatosan elkészítik. IV. évfolyam /osztályfőnök: Dr.Biliczky Ferenc tanársegéd/. Igyekszik megfelelő kapcsolatot tartani az évfolyammal, de mint klinikus orvosnak erre kevesebb idő áll rendelkezésére, mint az elméleti intézetben dolgozó osztályfőnök társainak. A lehetőséghez képest résztvesz az évfolyam rendezvényein, igy pl. a húsvéti szünetben is résztvesz az évfolyam meghívá­sára a pécsi tanulmányi kiránduláson, ahol több napon keresz­tül a hallgatókkal volt alkalma több irányban elbeszélgetni és közelebbről megismerni őket. Az egyéni jellemzéseket még nem készítették el, de a tanév be­fejezéséig a csoport patronálók segítségével összeállítják, V. évfolyam /osztályfőnök: Dr.Heiner Lajos tanársegéd/ Jelenleg betegszabadságon van, igy a végzett munka jelenlegi állását nem tudtuk vele megbeszélni, erről az évfolyamtitkar tájékoztatott. Az évfolyamtitkár elmondása szerint Dr,Heiner osztályfőnök foglalkozott az évfolyammal, résztvett gyűlései­ken, a szigorlóévi elosztások munkájában és ismeri az évfolyam problémáit is. Tekintettel arra, hogy tudomásunk szerint Dr,Heiner Lajos még hosszabb ideig betegállományban lesz, ezért felkértük a KISZ Bizottság titkárát Dr.Tass elvtársat, hogy gondoskodjon meg­felelő helyettes felkéréséről. A jelenlegi szigorló évfolyam osztályfőnöke Dr.Szilárd Jánosné tanársegéd, aki az elmúlt tanév II,félévétől látja el ezt a, fela datot. A hallgatói jellemzéseket már az elmúlt tanév végén nagy­jából elkészítették és azóta már minden szigorló végleges véle­ményezése is elkészült, melyet az érdekelt hallgatók is aláírtak További munkája, hogy az Elosztó Bizottság munkájában résztve­­gyen az állások elosztásánál. Ebben az előkészítő munkában már eddig is igen aktivan résztvett. Szeged,1963.évi április hó 23-án, Dr.Szabón József s.k. dékánhelyettes

Next

/
Thumbnails
Contents